"A munkavállalóknak nem több túlórára, hanem több fizetésre van szükségük" - hangzott el Miskolcon

2019.04.11 18:44

Az MSZP a szociális Európa megteremtését állítja európai parlamenti (EP-) választási programjának középpontjába - hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan kiemelte: a magyar munkavállalóknak nem több túlórára, hanem több fizetésre van szükségük. "Mi olyan Európát akarunk", ahol ezt az alapelvet képviselik az EP megválasztott képviselői, az európai politikusok, pártcsaládok, amelyek küzdenek a szociális Európáért - mondta a pártelnök, hozzáfűzve: erről szól az MSZP programja, a "Haza, szeretet, Európa".
 
A politikus megjegyezte: a Fidesz azzal, hogy felfüggesztette tagságát az Európai Néppártban, elvesztette a lehetőségét arra, hogy mindezt elérje, s ha továbbra is így folytatja, "kisodródik" az európai pártcsaládokból.
 
Elmondta: az MSZP a Párbeszéddel létrehozta a "piros-zöld koalíciót", az egyetlen közös listát, amely a szociális Európa megteremtése mellett arra törekszik, hogy megvédje a jövőt, a jövő generációját.
 
Tóth Bertalan kijelentette: programjuk arról is szól, hogy az európai minimálbér legyen 240 ezer forint és a minimális nyugdíj legyen 95 ezer forint. Az MSZP kiáll a családokért is, a cél az, hogy a családi pótlék érje el a 48 ezer forintot - mondta a pártelnök.
 
Mindezeket úgy kívánja elérni az MSZP, hogy szorgalmazza a mélyebb integrációt: "olyan Európát akarunk, ahol az emberek állnak a középpontban, szolidárisak egymással, és megvédik azokat a jogokat, amelyek az unión belül mindenkinek járnak" - közölte Tóth Bertalan.
 
Varga László, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának tagja, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke arról beszélt: Miskolcon és a megyében alacsonyabbak a bérek, mint máshol, sok gond van az oktatás, az egészségügy területén, és a gazdasági fejlesztések sem itt valósulnak meg, a kormány nem állt ki Miskolc mellett. Hozzátette, az ellenzékkel együttműködve arra törekszenek, hogy a változás itt is megtörténjen.
 
mti.hu