A rendőrök felismerték a hamis okmányokat

2020.09.15 13:06

Közúti ellenőrzés során akarta magát hamis szlovák iratokkal igazolni egy miskolci férfi.

illusztráció
 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalom Ellenőrző Alosztály járőrei 2020. szeptember 11-én 19 óra 30 perckor Miskolcon, a Galagonyás soron intézkedés alá vontak egy autóval közlekedő 44 éves helyi férfit. A sofőr a rendőröknek egy szlovák hatósági jelzésű vezetői engedélyt és személyi igazolványt adott át. Az egyenruhásoknak feltűnt, hogy az igazolványokról fontos azonosító jelek hiányoznak, így a férfit a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol a gyanú beigazolódott.

 

A nyomozók közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, és a hamis iratokat lefoglalták tőle.

A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy korábban Szlovákiában dolgozott, és a hamis iratokat is ott készíttette.

boon.hu