A szükségesnél több képviselő támogatja Majtényi jelölését

2017.03.06 16:59

A minimálisan szükségesnél több, 43 képviselő támogatja Majtényi László köztársasági elnökké jelölését - jelentették be a Párbeszéd Magyarországért és a volt ombudsman hétfői sajtótájékoztatóján.

https://hungarytoday.hu/wp-content/uploads/2017/01/noname_1_3.jpg

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, pártja a legmesszebb menőkig támogatja Majtényi Lászlót, mert a jelölt már korábban is bizonyította, hogy maximálisan kiáll a korrupció felszámolása, a demokrácia és a jogállamiság mellett. Szabó Tímea hozzátette, talán még ennél is fontosabb, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnökének programjában szerepel a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolása, a jólét megteremtése.

Majtényi László, miután megköszönte a támogatást, nagy örömnek nevezte, hogy elnöki programja olyan pártokat hozott össze, amelyek máskor sok témában vitában állnak egymással.

Programjából részleteket ismertetve azt mondta, a 21. században az emberi civilizáció eljutott egy olyan fokra, amikor ideje leszámolni "bizonyos önzésekkel, kicsinyességekkel". Le kell számolni azokkal az önzéssekkel, amelyeket a hatalmon lévők táplálnak a hatalom nélküliekkel, a gazdagok a vagyontalanokkal, az egészségesek a betegekkel, a ma élők az eljövendő nemzedékekkel, valamint a férfiak a nőkkel szemben - fogalmazott.

mti.hu