A tűz miatt: Nincs adás az ATV-n, mára hazaküldték a riportereket

2018.11.30 17:06

Az épületet áramtalanítani kellett. Ha vissza is lehet kapcsolni az áramot, ma este már akkor is csak konzervanyagot tud sugározni a csatorna.

Nincs adás az ATV-n, mára hazaküldték a riportereket
 
Ahogy korábban megírtuk, péntek kora délután kigyulladt az ATV székháza, a tetőszerkezetnél csaptak fel a lángok.
 
16 órakor a csatorna vezérigazgatója, Németh Szilárd egy élő facebookos bejelentkezésben elmondta, hogy délután kettőkor érezték meg az erős füstöt az épületben dolgozók, az üzemeltető pedig úgy döntött, hogy ki kell üríteni a székházat. Ez után még nagyjából fél órán át volt adás a csatornán, ám ez leállt, amikor áramtalanítani kellett a létesítményt.
 
Most ez a látvány fogadja azokat, akik odakapcsolnak:
 
De sokhelyen -a kábelszolgálatóktól függően-, az az utolsó képkocka látható, amit az ATV-től kaptak az áramtalanítás pillanatában.
 
Az épület tetején munkások dolgoztak, miközben hegesztettek, egy szikra elpattant, amitől izzani kezdett a mennyezet. A tűzoltók gyorsan a helyszínre értek és megkezdték az oltást.
 
Áram továbbra sincsen az épületben, legkorábban estére kapcsolhatják vissza. A tetőt ugyanakkor meg kellett bontani, hogy az izzást kezelni lehessen, így komoly helyreállítási munkákat kell majd elvégezni.
 
hvg.hu