A viharok miatt növekszenek a lakáskárok

2015.09.26 09:37

A biztosítók tapasztalatai szerint az egyre gyakoribb heves viharok miatt növekszenek a lakáskárok, ennek kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy a tulajdonos által kötött biztosítás nem feltétlenül vonatkozik a bérlő által elszenvedett kárra.

Az MTI tájékoztatására a K&H, valamint az Union biztosító is azt közölte, hogy a tulajdonos által kötött biztosítás csak a lakás szerkezeti elemeiben okozott viharkárokra vonatkozik, minden más kárra a bérlőnek kell biztosítást kötnie.

Amennyiben például a villámcsapás okozta túlfeszültség tönkreteszi a bérlő számítógépét, ezt a kárt nem téríti a biztosító, erre a bérlőnek kell külön biztosítást kötnie. Ugyancsak a külön biztosítás védi a bérlőt a betörés okozta kártól.

A K&H Biztosító arról számolt be, hogy az idén augusztus végéig 13 500 lakásbiztosítási kárt rendezett. Az átlagos kárkifizetés 43 600 forint volt, amely 16 ezer forinttal több az egy évvel korábbinál. A növekedést a viharkárok okozták - közölte a biztosító.

Az Union Biztosító közleményében arra tér ki, hogy érdemes biztosítást kötni a télire üresen maradt nyaralókra is, mivel a piaci adatok szerint ezek mintegy 20 százalékába betörtek már. A biztosítás díja azonban akár a duplája is lehet a lakásokénak.

Az Union felhívta a figyelmet arra, hogy minden ötödik lakásbiztosítás - mintegy 600 ezer szerződés - évfordulója január 1. A tulajdonosok hamarosan értesítést kapnak a jövő évi díjról, és ha az évfordulót megelőzően 30 nappal nem mondják fel a biztosítást, akkor az tovább él, immár az új díjjal - jelezték.

mti.hu