100 milliós bírságot adott az energiahivatal, fellebbez a Tigáz

2016.08.27 18:20

Százmillió forintra bírságolta a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-t a késedelmes fizetés esetén alkalmazott gyakorlata miatt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - közölte a szervezet.

Képtalálat a következőre: „tigáz logó”

Emellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de meg nem fizetett követeléseket törölje, mivel a hatóság által júniusban indított vizsgálat feltárta, hogy

a társaság 31 ezer ügyféltől jogtalanul követelt mintegy 2 milliárd forintot behajtási költségátalány címén

- olvasható a közleményben. Kolozsi Sándor, a MEKH főosztályvezetője elmondta: a felhasználók 1,1 milliárd forintot fizettek be eddig, a határozat értelmében a szolgáltatónak 30 napja van ennek visszafizetésére mindazon ügyfelek részére, akiket 2016. március 24. után szólított fel a költségátalány megfizetésére.

A felhasználóknak nem kell panaszt tenniük, automatikusan jogosultak az összegre.

 A Tigáz emellet köteles 15 napon belül honlapján közleményben tájékoztatni a fogyasztókat, hogy a követeléseket visszafizeti és törli a nem teljesített követeléseket - ismertette a főosztályvezető. Kolozsi Sándor emlékeztetett, hogy a március 24-től hatályos törvény lehetőséget ad a szolgáltatóknak behajtási költségátalány alkalmazására, de azt nem teszi kötelezővé. Mindezt ugyanakkor csak akkor tehetik meg a szolgáltatók, ha a szankciót üzletszabályzatukba foglalják és azt a MEKH jóváhagyja.

A Tigáz nem jelezte sem a hivatalnak, sem felhasználóinak, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel, és nem kezdeményezte üzletszabályzatának megfelelő módosítását sem. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a szolgáltató nem minden esetben biztosította a számlák megfizetésére vonatkozó 8 naptári napot, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhasználók időben intézkedhessenek a számlák befizetése érdekében.

 

Fellebbez a Tigáz

A Tigáz még pénteken azonnal bejelentette, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fellebbez a MEKH határozata ellen, mert álláspontja szerint törvényi előírásoknak megfelelően járt el. Azt is kérvényezi a Tigáz, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettség teljesítését.

Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője elmondta, hogy a bíróság dönthet a visszafizetések végrehajtásának felfüggesztéséről, amíg döntést nem hoz az ügyben.

penzcentrum.hu