12 ezer forintot rabolt késsel egy tini egy 82 éves asszonytól

2015.06.09 09:55

A Kecskeméti Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy 17 éves keceli fiatalember ellen, akiegy konyhakéssel felfegyverkezve rabolta ki a szomszédjában lakó, egyedül élő 82 éves asszonyt.

A 17 éves vádlott január 30-án délelőtt kétszer is átment a szomszédságában lakó élő idős asszonyhoz és tojásokat vásárolt tőle. A vádlott elhatározta, hogy megszerzi az egyedül élő sértett pénzét. Rövid időn belül harmadszor is visszament azzal az ürüggyel, hogy szeretne még tojást venni, de magával vitt egy nagy konyhakést is. Ekkor már követte a lassan, nehézkesen mozgó sértettet a házba és a benne lévő kulccsal belülről bezárta maga után az előszoba ajtót - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyészség.

A vádlott elővette a konyhakést és a sértett után ment a kamrába. Ott követelte a sértettől, hogy adjon neki „nagy” pénzt. A sértett ezt megtagadta, ami miatt a vádlott durván lökdösni kezdte. Az idős asszony a lökésektől megtántorodott és megpróbálta a fiatalkorú rablót elijeszteni a háztól.

A vádlott azonban nem távozott, hanem a magával vitt konyhakést hadonászott, bökdösött a vele szemben álló idős asszony felé, a kés hegyét a sértett ruházatához is hozzá érintette. Végül sikerült a sértett akaratát megtörnie és a megfélemlített idős asszony átadott a vádlottnak összesen mintegy 12 000 forint készpénzt, melyet a vádlott eltett. A vádlott távozása előtt még meg is fenyegette a sértettet azzal, hogy „kinyírják”, ha beszél valakinek a cselekményről. Ezután a vádlott a zsákmányával együtt távozott.

Az idős sértettet annyira megviselte a rablás és a vádlott fenyegetése, hogy ijedtében csak 15 óra körüli időben mert telefonálni a családjának, akik értesítették a rendőrséget.

A vádlott előzetes letartóztatásban van, a terhére rótt bűncselekményt a törvény 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

mti.hu