20 millió forintra perli a Kardiológiai Intézetet a kirúgott sebész meghalt betegének családja

2018.10.13 06:30

Az őket képviselő ügyvéd lát arra esélyt, hogy ezt az összeget meg is kapják.

20 millió forintra perli a Kardiológiai Intézetet a kirúgott sebész meghalt betegének családja
 
Beperli az Országos Kardiológiai Intézetet annak a férfinak a családja, aki nem sokkal azután halt meg, hogy orvosát, Székely Lászlót kirúgták az intézménytől. A család ügyvédje az ATV-ben azt mondta, 20 millió forintos kártérítést szeretnének, de azt is hangsúlyozta, hogy az áldozat elvesztése sokkal nagyobb traumát jelent szeretteinek annál, hogy ezt bármekkora összeggel kompenzálni lehetne.
 
Az ügyvéd azt mondta, lát esélyt arra, hogy a család megkapja a pénzt, mivel mind Kovács Attila országos tisztifőorvos, mind a vizsgálatot végző Kollár professzor is hibásnak nevezte a kórházat. Ábrahám László szerint ráadásul az intézménynek akkor is kártérítést kell fizetnie, ha kiderül, hogy Székely hibázott, mivel a Kardiológiai Intézet felel alkalmazottjaiért.
 
Az ügyvéd szerint a kórház vezetője nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy nem találták a később elhunyt beteg vizsgálatainak dokumentációját, ugyanis még azt is leírták, hogy milyen naplószám alatt, milyen eredménnyel történtek meg ezek a vizsgálatok.
 
Ha ezt cáfolja a kórház, akkor önmaga ellensége
 
- vélekedett Ábrahám.
 
hvg.hu