XXI. századi közlekedést hoz Miskolcra a frakcióülés

2016.02.11 11:05

Lillafüreden tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz–KDNP. Az ezt megelőző kormányülésen Miskolcot érintő döntések is születtek.

Orbán Viktor tegnap este a többi közt azt is bejelentette, megvalósulhat Miskolcon az az úgynevezett intermodális csomópont, amelyet a Tiszai pályaudvar környékén alakítanak majd ki. Erre a 8-10 milliárd forintot szán a kormány. Erről Csöbör Katalin országgyűlési képviselő számolt be a minap.hu-nak.

fidesz_gyules_160210ml_26.jpg

Csütörtök esti érkezés...

fotó: Mocsári László

A beruházás, amelyben több közlekedési ágazatot is  egy helyre csoportosítanak majd (vasút, helyi és helyközi közlekedés) megteremti Miskolc 21. századi infrastrukturális arculatát. A tervekben szerepel egy Y-híd megvalósítása is.

Mint ismert, Lillafüreden tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz–KDNP. A parlamenti ülésszak előtti összejövetelen az otthonteremtési rendszer, a migráció és az állami intézmények átszervezése a fő téma. Az első napon este miniszterelnöki beszámoló hangzott el, ezt követően kabinetülések, valamint két plenáris tanácskozás szerepelnek a programban. Orbán Viktor kormányfő a tervek szerint végig jelen lesz az ülésen.

minap.hu