3,5 millió háztartást diszkriminál a fizetős RTL - Kábelszövetség

2016.06.01 09:09

Az ország nagyobb részét hátrányosan különbözteti meg, hogy az RTL Klub terjesztési díjat kér a kábelszolgáltatóktól az eddig ingyenesen elérhető műsoraiért – erről a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

 

Kéry Ferenc szerint 3,5 millióra tehető azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek kábeles szolgáltatást vesznek igénybe, vagyis több millió fogyasztó érdekei sérülhetnek.

A szakember szerint nem lehet biztosra venni, hogy a kábelszolgáltatók tovább hárítják majd a költségeket a fogyasztókra, de az RTL Klub által tervezett, előfizetőként 150 forintos havidíj már elér egy olyan küszöböt, ami nyomás alá helyezi majd az árakat.

Kéry Ferenc azt mondta, az RTL és a TV2 évekkel ezelőtt jelezte, hogy szeretne kábeldíjat kérni a szolgáltatóktól, az ezt lehetővé tevő áprilisi kormányhatározat viszont nem szabta meg ennek a konkrét feltételeit, így ezekről most kezdenek el tárgyalni.



Hallgassa meg a teljes interjút!

 

kubradio.hu