9 helyett 11 évet kapott a lúgos orvos

2018.07.12 14:30

11 év letöltendő börtönre ítélte a Kúria Bene Krisztiánt, aki 2013-ban lúggal csonkította meg volt barátnőjét, Erikát, miután nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta – írja a 444.hu. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs.

 
A volt kórházigazgató első fokon négy évet kapott, de ezt másodfokon kilenc évre súlyosították. A harmadfokon eljáró Kúria azonban megsemmisítette a korábbi ítéletet, és új eljárást rendelt el. Bene a megismételt másodfokú eljárásban ismét kilenc évet kapott, és most a Kúria ezt a másodfokú ítéletet 11 év börtönre súlyosította.
 
Bene és áldozata Erika még gyerekkorukból, az iskolából ismerték egymást, hosszú idő után egy osztálytalálkozón futottak újra össze. Kapcsolat szövődött kettejük között, aminek évek után a nő vetett véget. A szakítást az orvos nem tudta feldolgozni, először az interneten és telefonon, majd személyesen is zaklatni kezdte Erikát.
 
2013 március 12-én reggel arcát egy maszkkal eltakarva várakozott volt barátnője lakása előtt a lépcsőházban, amikor pedig a nő elindult volna kutyát sétáltatni, az ajtóból visszalökte a lakásba, műtéti altatószerekkel beinjekciózva elkábította, majd Erika nemi szervére maró lúgot öntött. A vegyszer maradandó károsodásokat okozott Erikának.
 
Renner Erika
Fotó: Veres Viktor
 
 
A támadás után a kábult nőt bezárta a lakásba, és visszament értekezletet tartani akkori munkahelyére, a budai Irgalmasrendi Kórházba. Erikára néhány órával később volt férje és a barátja, Attila talált rá, akiket addigra a nő munkahelyéről értesítettek, hogy Erika nem ment be dolgozni, és a telefonján sem elérhető.
 
A rendőrök gyanúja viszonylag hamar Bene felé terelődött, mivel Erika elkábításának módja kifejezetten egészségügyi dolgozóra utalt, a csonkítás pedig személyes bosszúra. Mikor néhány órával a támadás után átkutatták az orvos autóját, a kesztyűtartóból egy használt fecskendő került elő, amiből később az Erika elkábításához használt egyik szer, a Midazolam maradványait mutatták ki.
 
A lap szerint Bene a csütörtöki tárgyaláson az utolsó szó jogán is ugyanazt mondta el, mint az eddigi összes korábbi alkalommal. Azzal próbálta mentegetni magát, hogy ártatlanul ítélték el. Bene azt mondta, hogy ő lezárta magában a kapcsolatot, és új barátnőt talált, és nem is neheztelt volt barátnőjére. Szerinte éppen Erika volt az, aki nem tudta elengedni őt a szakítás után.
 
444.hu/ 24.hu