,,Akkorát lódított Orbán, csoda hogy nem sült le a bőr képéről" – Persze megint a kisemberek kárára

2020.08.01 12:45

Miniszterelnöki interjú és a valóság

 
A Matolcsy vezette MNB kedden megjelent tanulmányában leírták, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás terén Magyarország még a visegrádi országokhoz képest is gyengén teljesít. Mindezt figyelemreméltónak is tekinthetjük, hiszen Orbán Viktor legfőbb gazdaságpolitikai tanácsadójának véleményét hallhatjuk.
 
A miniszterelnök azonban a péntek reggeli rádióinterjújában a magyar egészségügyet a világ egyik legjobb rendszerének nevezte, amely valóban számos harmadik világbeli országéhoz képest jobban működik, azonban az Európai Unió átlagos szintjét meg sem közelíti.
 
Orbán szóba hozta a munkanélküliséget is, ugyanakkor alapvető kérdésekről nem beszélt a téma kapcsán. A héten derült ki ugyanis, hogy a munkanélküliség újra a csúcsra került, az utóbbi néhány hétben további 25 ezer munkavállaló veszítette el az állását.
 
Az MSZP és a szakszervezetek, valamint a közgazdászok is rávilágítottak arra, hogy a munkanélküli ellátás jelenlegi rendszerét változtassák meg, mert az tarthatatlan.
 
Ráadásul, akik márciusban állásukat vesztették, azoknak a közeli napokban, hetekben lejár az ellátási jogosultsága, esélye sincs munkát találni.
 
Az MSZP ezért továbbra is azt követeli, hogy az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint. Áll az MSZP Országos Központ közleményében.
 
Forrás: MTI / OS