Alig emelkedik majd a szabolcsiak és a borsodiak nyugdíja

2016.12.05 06:30

Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 109 561 forintos öregségi átlagnyugdíj 111 314 forintra emelkedik. De egyáltalán nem mindegy, hogy hol lakunk, ugyanis az öregségi átlagnyugdíj összege megyénkénti bontásban már jelentős eltéréseket mutat. Az ország leggazdagabb és legszegényebb régiói között pedig csak egyre nagyobbak lesznek a különbségek.

A napokban jelentette be Orbán Viktor, hogy a korábban ígért 0,9 százalékos nyugdíjemelés helyett 1,6 százalékkal nőnek jövőre a nyugdíjak. Ez pedig azt jelenti, hogy az átlagnyugdíj 1 753 forinttal fog nőni. A közel 2 millió magyar nyugdíjasnak azonban több, mint a fele kevesebből él, mint az átlagnyugdíj, így számukra az emelés még kevesebb pénzt jelenet majd havonta.

Ráadásul hatalmas különbségeket találunk az átlagnyugdíjakban az egyes megyék között. A KSH legfrissebb kiadványa szerint 2015-ben közel 34 977 ezer forinttal kapnak többet a budapesti nyugdíjasok, mint azok, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek. 2017-ben az emelés után pedig ez a különbség még nagyobb lesz, a Pénzcentrum számításai szerint jövőre már 36 106 forinttal kapnának többet a leggazdagabb megyében az átlagnyugdíjasok. Mutatjuk, megyénként mekkora átlagnyugdíjra számíthatunk 2017-ben.

 

 

A fenti adatok alapján a legmagasabb nyugdíjra hazánkban a Budapesten élők számíthatnak, a legkisebb összegeket pedig a Szabolcsban élő nyugdíjasok kapják. De nincsenek túl jó helyzetben a Bács-Kiskun megyében, és a Békés megyében élő nyugdíjasok sem, hiszen itt az átlagos ellátás az emelés után sem éri majd el a havi 110 ezer forintot.

 

 

Mennyivel kapnak többet a legszegényebb nyugdíjasok?

Hazánkban a nyugdíjminimum összege 28 500 forint, előfordulhat azonban, hogy egy nyugdíjas még ennél is kevesebbet kap. Például, aki 20 évnél kevesebb, de legalább 15 és szolgálati idővel rendelkezik, akkor nála a megállapított résznyugdíj estében nem kell alkalmazni a nyugdíj-minimum szabályt. Vagyis, ha valaki 15 év szolgálati idővel 27 ezer forintos nyugdíjra jogosult, akkor ő ennyit fog kapni, nem emelkedik a nyugdíja a nyugdíjminimum összegére.

Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. Amennyiben ezt nem éri el, akkor az érintettek az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság korábbi adatai szerint pedig a fent említett szabályokat figyelembe véve jelenleg hazánkban a csaknem 2 millió nyugdíjasból 2 579-en vannak azok, akiknek havonta 25-30 ezer forint közötti összegből kell megélnie.

Számukra az 1,6 százalékos emelés mindössze 400-480 forint többletet jelent majd minden hónapban.

A leggazdagabb magyar nyugdíjasnak azonban a korábbi sajtóhírek szerint 2 millió forint feletti ellátás jár. Neki az 1,6 százalékos emelés 32 ezer forinttal jelent majd több nyugdíjat minden hónapban.

penzcentrum.hu