Ami nincs és mégis van – Az inflációnkról

2020.01.25 18:02

Januárban jelent meg az első éves adat 2019-ről: a KSH szerint tavaly az infláció 3,4 százalék volt nálunk. Na, ez az a szám, amit senki nem hisz el az országban – és nem alaptalanul. A publikált drágulási mérték ugyanis az átlagos fogyasztói áremelkedés mutatója – átlagos fogyasztó pedig nincs. Hús-vér, konkrét emberek vásárolnak, vesznek igénybe szolgáltatásokat – nagyon különböző arányokban, nagyon különböző piacokon. A vegetáriánusok fogyasztói kosarában például az élelmiszereken belül nagy súllyal szerepelnek a zöldségek és gyümölcsök, miközben a hivatal csak 15 százalékosra teszi arányukat az élelmiszer-fogyasztásban. 

 
A KSH elvont átlagembere rendre mindent vesz, használt személygépkocsitól színház- és mozijegyig, gyerekholmiktól lakberendezési tárgyakig stb. Ám sokan vannak, akiknek még jogosítványuk sincs, nem járnak színházba, moziba, nincs gyermekük, és nem akarják a lakásukat újabb bútorokkal, tárgyakkal bővíteni. S még számtalan példát sorolhatnánk az általános, képzett átlag és a konkrét egyén fogyasztásának különbözőségére.
 
Több vizsgálat is kimutatta, hogy az emberek magasabb inflációt érzékelnek a hivatalosan publikáltnál. Véleményüket mindennapi költekezésük alapján alakítják ki. Amit rendszeresen vásárolnak, annak emlékeznek a múltbeli, az összehasonlítás alapjául szolgáló árára. Ilyenek például az élelmiszerek. A kenyér, a hús, a tej, a tojás, a cigaretta, a sör drágulását vélelmezik általános inflációnak. Ha csak az élelmiszereket és az élvezeti cikkeket tekintjük – amelyeknek nagyjából tisztában vagyunk az áraival –, akkor nem alaptalan a 3,4 százalékos általános inflációban kételkedni, hiszen ezen termékcsoportok árszintje a hivatalosan kimutatott szerint is tavaly majdnem kétszer ekkora mértékben emelkedett.
 
Ha egyénileg joggal nem tudunk azonosulni a KSH inflációs adatával (én sem, az én kedvenc erős zöldpaprikám ára például tavaly a duplájára nőtt, 200 százalékos árindex!), akkor az mégis mire jó – tehetjük fel a kérdést. A makrogazdasági kérdésekkel foglalkozó (mint például e sorok írója) válasza erre, hogy az általános fogyasztói árszínvonal-emelkedés, mint makrogazdasági mutató, a gazdaság makrofolyamatainak elemzésénél nélkülözhetetlen. A forint 2019. évi inflációját a továbbiakban ebből a szempontból veszem górcső alá.
 
Nemzetközi összevetés
 
„Magyarország jobban teljesít” – az unióban is, mert 2018-ban még csak a harmadik legmagasabb inflációjú ország voltunk, de tavaly már – Románia után – a második helyre sikerült felverekedni magunkat. Ez azt is jelentette, hogy megnőtt a távolságunk az unió átlagos inflációjától (1,5 százalék), amely 2018-ban még csak egy százalékpontot tett ki, 2019-ben viszont ennek majdnem a duplájára nőtt. Az áremelkedés üteme ugyanis az unió átlagában csökkent, nálunk azonban megerősödött.
 
Főbb külkereskedelmi partnereinknél, akiktől az inflációt is importálhatjuk, a mienknél többnyire alacsonyabb volt az infláció és csökkenést is mutatott. Az első tíz hónap adatai alapján, behozatalunk árszintje – euróban – mérséklődött, következésképpen a hazai inflációnövekedést ezúttal nem lehet külső körülményekre fogni. Sőt, azok hűtötték a belgazdaságban kitermelt drágulást.
 
Nem kellett volna ennyire „jobban teljesítenünk”, ennyire sietnünk az unió átlagához való felzárkózással inflációnk tavalyi fűtésekor. Hiszen már 2018-ban is elég rosszul álltunk az ár- és bérarányokkal az unió átlagához képest. Akkor árszintünk az unióbelinek a 68,5 százalékát tette ki (de az élelmiszerek, alkoholmentes italok, a ruházat, cipő és a távközlés árszintje 80 százalék fölött volt!), miközben a nettó keresetek nálunk az uniós átlagnak csak a 32,3 százalékát adták. Vagyis az árszintünk több mint kétharmada volt az unióénak, a bérszintünk viszont nem érte el az egyharmadát sem… (A 2019-es folyamatokat adatok hiányában még nem tudjuk megállapítani, de a gyorsabb áremelkedés nem javított az arányokon.)
 
 
 
Hazai összevetés
 
Inflációnk évek óta minden fontos mutató szerint emelkedő trendet jelzett.
 
 
A maginfláció vagy alapinfláció az áremelkedés alaptrendjét jelzi. Ezt a mutatót úgy kapják meg, hogy a teljes körre számított drágulásból kihagyják a feldolgozatlan élelmiszerek és egyéb idényáras termékek, a háztartási energia, az üzemanyagok, a tb által támogatott gyógyszerek és a hatósági áras szolgáltatások árváltozásait, vagyis mindazt, ami esetlegességet jelenthet vagy/és a piaci viszonyoktól független ármozgásokat tartalmazhat. A táblázatból látható, hogy tavaly a magyar gazdaságban az alapinfláció nagyobb mértékben erősödött meg, mint a teljes körre számított. Ugyanezt jelzi az éven belül kitermelődő drágulás is, amiből 2020-ra nagyobb áthúzódó árhatás következik. De az alapinfláció megugrásából is tovább emelkedő trend következik – ceateris paribus –, amennyiben ahhoz az áralakítást befolyásoló inflációs várakozások kötődnek. Ha ehhez a forintárfolyam gyengülésére való várakozások is hozzákapcsolódnak – márpedig az előrejelzések erre utalnak –, akkor az általános inflációs légnyomás további emelkedésével kell számolnunk.
 
Ha arra keressük a választ, hogy mi okozta tavaly a magyar gazdaságban az infláció erősödését, akkor érdemes főcsoportonkénti bontásban áttekinteni az árszint alakulását.
 
 
A táblázatból látható, hogy a legnagyobb drágulás-erősödés az élvezeti cikkeknél, a szolgáltatásoknál és az élelmiszereknél következett be. Az élvezeti cikkek kiemelkedő inflációját elsősorban a fiskális éhség okozta amennyiben rendesen megemelték a jövedéki adókat. Igaz, a homogenizált tej áfáját csökkentették (emiatt a tej árszintje öt százalékkal esett), de a tej csak 1,2 százalékot képvisel a fogyasztói kosárban, míg a dohányáruk és szeszesitalok megközelítően tíz százalékot. Ráadásul a tejnek, mint végterméknek az áresése nem tudott átgyűrűzni a tejtermékek árába, azok árszintje 4,3 százalékkal nőtt.
 
Az élelmiszerek átlagosnál magasabb inflációjában szerepet kaptak olyan természeti tényezők, mint a szárazság (a krumpli több mint 40 százalékkal, a friss zöldségek több mint 20 százalékkal kerültek többe), az év második felében pedig a sertéspestis hatott (decemberben már 24 százalékos volt a disznóhús drágulása). A táblázat adataiból is látható, hogy alig erősödött vagy még csökkent is az infláció az import által nagyobb mértékben érintett termékeknél, így a ruházati és tartós fogyasztási cikkeknél, valamint az egyéb cikkek, üzemanyagok körében, annak ellenére, hogy a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is gyengült. Ez szintén arra utal, hogy az áremelkedés erősödésének belső okai voltak, ami egyértelműen tükröződött is a piaci szolgáltatások átlagosnál kétszer-háromszor nagyobb drágulásában (például a teherszállítás hat százalékkal, a ruhajavítás, kölcsönzés nyolc, a takarítás, mosatás 8,3, a lakáskiadás 9,4, a lakáskarbantartás 11,2 százalékkal drágult).
 
A belső okoknál a kormány politikáját kell kiemelnünk, amely az infláció szempontjából kétarcú volt. De a Janus-arcúság egyféle politika szolgálatába állítódott az uniós és az önkormányzati választások megnyerése érdekében. A távfűtés, a vezetékes gáz, az áram, a szemétszállítás, a víz- és csatornadíj, a munkahelyre, iskolába utazás árát a kormány befagyasztotta, és bővítette az ingyenes tankönyvet használók körét (ebből többnyire elfojtott infláció lett, amikor az emelkedő költségeket nem a termék, szolgáltatás fogyasztója fizeti meg, hanem az egész társadalom). A felsoroltak a teljes fogyasztói kosár több mint kilenc százalékát adták, és politikailag megszabott, változatlan áraikkal lefelé húzták a fogyasztói árindexet.
 
Másrészt viszont a kabinet – karöltve a Nemzeti Bankkal – a konjunktúra élénkítésére fókuszált. A fiskális politikában a tervezettet meghaladóan költekeztek, a jövedelem-kiáramlást megtolták a legkisebb bérek további erőteljes felpumpálásával, a családi adókedvezmények emelésével, a demográfiai csomag útjára indításával. A költségvetési szférában számos területen béremeléseket hajtottak végre, így az egészségügyben, az oktatásban, a központi közigazgatásban és a hivatásos állományú rendőröknél. Az MNB negatív reál-hitelhitelkamatokat eredményező kamatkörnyezetet generált és a Növekedési Hitel Plusz, valamint a Növekedési Kötvény programjával is hozzájárult a pénzkiáramlás felpörgetéséhez. A fogyasztásra felhasználható jövedelemtömeget bővítette a közfoglalkoztatottak egy részének átáramlása az elsődleges piacra (a közmunkákra szánt összeget ugyanis lefaragták). A statisztika szerint az elsődleges munkapiacon nagyjából másfél százalékkal nőtt a dolgozói létszám.  A generálódott kereslettöbblet egy része a gazdaság reálteljesítményének emelkedésében csapódott le, más része viszont az inflációt fűtötte – különös tekintettel arra is, hogy a munkaerőhiány számos területen korlátozta a kibocsátás növelését.
 
A reálkeresetek hozzávetőleg kétszer olyan gyorsan emelkedtek, mint a nemzetgazdaság szintjén mért termelékenység, a fajlagos bérköltségek pedig tovább nőttek. A felturbózott jövedelem-kiáramlás a fogyasztási hitelek ösztönzésével együtt, olyan keresleti többletet eredményezett, ami könnyen a piacra engedte a cégek fajlagos költségnövekedését is. Úgy is mondhatjuk, hogy a túlkeresletben bővült a cégárazás mozgástere.
 
Az MNB tavaly decemberi prognózisa szerint, 2020-ban tovább nő az alapinfláció (négy százalékra) és valamelyest a teljes körre számított is (3,5 százalékra). A kormány előrejelzése jelentősen különbözik a jegybankétól és a piaci szereplőkétől is, amennyiben az idei drágulást 2,8 százalékra csökkenőnek véli. Na, ez az a szám, amiben sokan kételkednek, s ami miatt a nyugdíjasok nem akarnak ebben az évben is hitelezni az utóbbi időkben rendre sok pénzben dúskáló kormánynak.
 
Petschnig Mária Zita
Petschnig Mária Zita
hirklikk.hu