Ámokfutók B-A-Z. megye útjain: rengeteg az ittas sofőr

2020.07.31 06:01

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igricben egy oszlopot döntött ki egy ittas sofőr. A rendőr-főkapitányság adatai szerint az elmúlt egy hét alatt még négy ittas vezető okozott balesetet, harminckilencet pedig kiszűrtek a forgalomból még mielőtt baj történhetett volna.

illusztráció
 
Oszlopot döntött egy ittas sofőr a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei IgricIben. A rendőr-főkapitányság információi alapján rajta kívül még négy, szintén ittasan volán mögé ülő autós okozott balesetet a megyében egy hét alatt.
 
A járőrök harminckilenc ittas sofőrt kiszűrtek a forgalomból mielőtt még azok közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.
 
A megye útjain 2020. július 20-a és 26-a között hetvenhat közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas sofőr volt az okozó. Hozzáfűzték, hogy a forgalomból kiállított sofőrök közül huszonegy esetben az alkoholteszter bűncselekményi kategóriába tartozó értéket mutatott. A balesetet okozó sofőrök közül egy 32 éves férfi 2020. július 25-én 19 óra 40 perckor Igriciben hajtott oszlopnak. A sofőr kanyarodás közben veszítette el uralmát a járműve felett, aminek következtében kidöntötte az útszéli oszlopot. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott.
 
A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.
 
hellovidek.hu