Az Európai Bizottság is vizsgálni fogja az MTA megcsonkítását

2019.07.03 18:03

Harmadszor szól rá a kormányra az Európai Bizottság az MTA ügyében, harmadszor emeli ki, hogy a kormánynak nem kellene szűkítenie a kutatás szabadságát. Eddig nem sokat ért el vele.

Az Európai Bizottság is vizsgálni fogja az MTA megcsonkítását
 
Ahogy eddig minden aktuális eseménykor, az Európai Bizottság most is állást foglalt az MTA kutatóintézeteinek ügyében, jelen esetben a törvény parlamenti elfogadásakor. Az Európai Bizottság - melynek új elnökéről most született megállapodás - most is kiemeli, közelről figyeli a magyar kutatási szférával zajló eseményeket. Igaz, ennek eddig nem volt túl nagy visszatartó ereje. Most a Bizottság hozzáfűzi,
 
meg fogják vizsgálni a törvényt.
 
Továbbá a Bizottság megismétli a korábbi állásfoglalását: kiemeli a nyílt, versengő finanszírozási rendszerek fontosságát, hiszen ezzel érhető el a minőségi kutatás, ezáltal nőhet a finanszírozás tényleges hatása, illetve erősödhet a nemzeti kutatási rendszer. A versengő finanszírozás, és az olyan ajánlatokra való nyitottság, amelyeket független szakértők átlátható kritériumok alapján dolgoznak ki, az európai kutatási szféra alapvetése. Ezt szögezte le az Európa Tanács 2012. december 12-i határozata és ezt később is megerősítették.
 
Az Alapvető Jogok chartája elismeri az oktatási-kutatási szabadság és a művészetek, tudomány szabadságát. Az Európai Bizottság így kiáll a kutatási és tudományos szabadságért és az akadémiai intézmények függetlenségéért, mind a finanszírozás, mind az önrendelkezés tekintetében. A Bizottság így továbbra is szorosan követi a magyar kutatási közszférát érő fejleményeket, és felszólítja a hatóságokat, hogy tartózkodjanak az olyan döntések meghozatalától, amelyek szűkítik a tudományos és akadémiai szabadságot az országban.
 
Dercsényi Dávid
hvg.hu