Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar cégek támogatását

2021.04.17 06:48

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt az 50 millió eurós (mintegy 18 milliárd forintos) magyar programot, amely a koronavírus-járvány által sújtott cégeknek hivatott támogatást nyújtani. A Bizottság a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabálya alapján hozta meg döntését.

 
A program a következő két intézkedést tartalmazza:
 
Közvetlen támogatások formájában nyújtott támogatás és azon vállalatok fedezetlen állandó költségeinek támogatása, amelyek árbevétele a támogatási jogosultság szempontjából releváns időszakban (azaz a 2020. március 1. és 2021. december 31. közötti időszakban vagy annak egy részében) legalább 30%-kal csökkent 2019 azonos időszakához képest.
 
A program keretében mérettől és ágazattól függetlenül bármely vállalkozás támogatásban részesülhet, a pénzügyi ágazatban működő cégek kivételével - írja az Euronews.
 
Az intézkedések arra irányulnak, hogy a kedvezményezettek a járvány alatt és után könnyebben tudják likviditási szükségleteiket fedezni és tevékenységüket folytatni.
 
A Bizottság megállapította, hogy a magyar program összhangban van az ideiglenes állami támogatási keretszabályban meghatározott feltételekkel.
 
Ennek megfelelően az első intézkedés keretében nyújtott támogatás összege vállalkozásonként nem fogja meghaladni a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetében a 225 000 eurót, a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékeny vállalkozások esetében a 270 000 eurót, az összes többi ágazatban működő vállalkozások esetében pedig az 1 800 000 eurót.
 
A második intézkedés ugyancsak megfelel a feltételeknek, mivel a támogatás összege vállalkozásonként nem fogja túllépni a 10 millió eurót, a támogatási intenzitás pedig nem fogja meghaladni a mikro- és kisvállalkozások fedezetlen állandó költségeinek 90%-át, illetve az egyéb vállalkozások fedezetlen állandó költségeinek 70%-át.
 
A kedvezményezettek mindkét intézkedés esetében legfeljebb 2021. december 31-ig részesülhetnek a támogatásokban. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a magyar program szükséges, megfelelő és arányos a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezeléséhez.
 
Ennek megfelelően az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szerint jóváhagyta az intézkedéseket.
 
forrás: Euronews