Az LMP kiakadt Botka húzására, nem közösködnek 2018-ban

2017.02.13 17:21

Az LMP nem köt szövetséget, erről hiába megy tárgyalni Botka László, az MSZP felkent miniszterelnök-jelöltje. A hvg.hu kérdésére a zöldpárt egyik politikusa elmondta: nem vették jó néven, hogy a szegedi polgármester a sajtón keresztül akarja őket nyomás alá helyezni.

Az LMP kiakadt Botka húzására, nem közösködnek 2018-ban

Botka László egy nyári szegedi tájékoztató közben az érdeklődő újságírók gyűrűjében

 

Sok mindenről lehet beszélni, de mandátumokon biztos nem fogunk osztozkodni – reagált egy LMP-s politikus arra, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje elsőként velük tárgyalna a választási együttműködésről. Úgy tudjuk, Botka László és Molnár Gyula pártelnök levelét pénteken kapta meg az LMP, amelyben a két szocialista politikus azt írja, nagy bajban van az ország, a 2018-as választás sorsdöntő lesz, ezért szeretnének egyeztetni. Egyéb konkrétum vagy időpontjavaslat nem szerepelt a levélben.

Azt viszont egyenesen nyomásgyakorlásként értékelte egy LMP-s politikus, hogy az Index már Botka szombati zászlóbontásáról és egy esetleges LMP–MSZP-együttműködésről ír. Ezek után küldtek egy válaszlevelet Botkának arról, hogy azzal egyetértenek, hogy nagy baj van az országban, szakmai kérdésekről egyeztetnek is, a politikai együttműködésről viszont nem érdemes.

"Két kongresszusunk is úgy döntött, önállóan indulunk a választáson, minden körzetben állítunk egyéni jelöltet. Ezt a kérdést nem nyitjuk újra" – közölte a párt egyik meghatározó politikusa.

Botka László az Indexnek azt mondta, először az LMP vezetőivel kezdeményeztek találkozót a kormányváltásról. Az LMP-s visszautasításra a hvg.hu-nak mindössze annyit mondott: "a nyilvánosság előtt nem kommentálja más pártok véleményét, a választási győzelemről akar velük tárgyalni."

Az egyeztetések már jól kezdődnek, Gyurcsány Ferenc az évértékelőjében keményen nekiment a többi pártnak, hogy a DK háta mögött egyeztetnek, egy királycsináló részvételével. Arról, hogy ez pontosan milyen megbeszélés volt, a felek ellentmondásosan nyilatkoznak, a "királycsináló" Lengyel László idő közben elismerte, "a Gyurcsány elleni szeánszokban békaemberek segítik".

Botka azt mondja, nem Gyurcsány-fóbiás, azonban szerinte olyan listára nem szavaznak a választók, amelyen Gyurcsány Ferenc szerepel. Gyurcsány viszont egyértelművé tette, marad, és utalt arra, legfeljebb külön indulnak a választáson.

Windisch Judit
hvg.hu