Az MSZP szerint van értelme a szolidaritásnak

2017.12.16 14:41

Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek – hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati, pécsi sajtótájékoztatón. A Segítünk elevezésű jótékonysági akció után Kunhalmi közölte: évről évre azt tapasztalják, hogy egyre hosszabbak a sorok az ételosztásokon, mivel a szegénység is egyre nagyobb Magyarországon – írja az MTI.

 
 
Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hét évben a magyar társadalom Európa egyik legigazságtalanabb társadalmává vált. „Lehet igazságos kormánya Magyarországnak. Van remény, van új baloldali ajánlat és együttműködés. 2018-ban új, demokratikus kormánya lesz Magyarországnak” – fogalmazott.
 
mti.hu