Az Y-híd átépítés Miskolcon: Sokaknak lesz rosszabb”

2016.07.08 10:36

„A Vörösmarty utcán a forgalom már így is sokszor elviselhetetlen.”

Forgalom a Vörösmarty utcán

Korábban megírtuk: ha a kormány biztosítja a forrást, akkor indulhat az Y-híd és a hozzá kapcsolódó projektek beruházása. (A beruházás első része a Corvin–Soltész Nagy Kálmán utcai szakasz, a második az Y-híd.) Többször elhangzott, hogy „az út Búza teret érintő részét tehermentesítés céljából a Corvin utca–Vörösmarty utca–Tiszai pályaudvar–Fonoda utca–József utca alkotta szakaszra helyeznék át”. Erről kérdezgettünk járókelőket szerda délelőtt a Vörösmarty utcán.

– Ha tehermentesítik a Búza teret, akkor miért ömlesztik a forgalmat a lakótelepre, ahol kis helyen több ezren élnek, ráadásul óvodák és iskolák is vannak a környéken – kérdezett vissza értetlenkedve Szabó Ferencné, akinek lánya és két unokája él a Vörösmarty utcán. – A Vörösmarty utcán a forgalom már így is sokszor elviselhetetlen, most is csak a nyári szünet miatt kisebb némileg a forgalom. A zaj a lányoméknál este is nagy, a por pedig száll. Meg kellett volna gondolni azt, hogy egy főút forgalmát némi kényelemért ide kell-e engedni. Lehet, hogy a Búza téren jobb lesz, ám itt sokaknak lesz sokkal rosszabb.

ut-02-aj

– Semmit sem tudunk! – ezt már a Vörösmarty utcai üzletsoron válaszolta egy középkorú férfi, aki kérte, nevét ne írjuk le. – Volt a szomszédos művelődési házban egy tájékoztató tervekkel, amit el sem fogadtak. Azt is hallottam, hogy a MÁV-telepet le sem kellett volna bontani. A hídépítés uniós támogatásból történne, de valószínű, hogy az unió ezeket a milliárdokat egyelőre be fogja fagyasztani. Ha itt a környék megszépülne – mutatott körbe –, nyilván örülnénk, mert igyekszem pozitívan nézni az esetleges építkezést, de mondom: senki nem tud semmi biztosat.

JLI
oon.hu