Ázsiai életesélyek Borsodban

2016.08.26 06:15

Az alapellátás fejlesztésének elmaradása, a betöltetlen háziorvosi praxisok számának emelkedése alapvetően határozza meg a magyarok várható élettartamát. Nem csökken lemaradásunk sem Európa, sem a világ fejlett országaihoz képest, a most született gyerekeink átlagosan 76 évre számíthatnak.

A hosszú élet nem csak a mi kezünkben van

fotó: THINKSTOCK

Folyamatosan romlanak a magyar demográfiai adatok, mind többen halnak meg nálunk minden évben, mint ahány gyerek születik és ezen nem képes változtatni egyetlen egészségügyi vagy családpolitikai intézkedés sem. 2016 május végéig ugyan éves összehasonlításban 12 százalékkal csökkent a halálozások száma, de köztudott, hogy tavaly kiugróan sokan haltak meg, az idei év első öt hónapjában született 36 100 gyermek pedig kevesebb a tavalyi hasonló adatnál. A száraz statisztikák is képesek alaposan elrontani az ember kedvét, de a magyar lakosság életkilátásait taglaló elemzések ennél nagyságrendekkel sokkolóbb jövőt vetítenek elénk.

Az Eurostat legfrissebb adatai azt mutatják, hogy semmit nem sikerült ledolgoznunk a születéskor várható élettartamban meglévő hátrányunkból az uniós átlaghoz viszonyítva. A most született 36 ezer magyar csecsemő átlagosan majdnem 76 évre számíthat, miközben az EU tagállamaiban már 81 év a születéskor várható élettartam. Az előrelépés a kontinens legtöbb országában folyamatos, így ötéves lemaradásunk annak ellenére nem csökken, hogy közben azért a mi esélyeink is nőnek, hiszen 2012-ben még csak 75 évre számíthattunk.

A világ és mi

Miközben mi gyakorlatilag egy helyben toporgunk, a világ elszáguld mellettünk. Elég az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb statisztikai jelentésére utalni, amely arról számol be, hogy 2000 és 2015 között éppen 5 évvel nőtt meg a világ országaiban a várható élettartam, bár a kontinensek, az egyes országok és ezeken belül az egyes térségek adataiban változatlanul elképesztő különbségek figyelhetők meg. A májusban nyilvánosságra hozott beszámoló (World Health Statistics: Monitoring Health for the SDGs) azt mutatja, hogy megfordult a '90-es években tapasztalt visszaesés, amit az Afrikában akkor még kezelhetetlen AIDS-járvány és a Szovjetunió összeomlása okozott a szakemberek szerint. A globális statisztikák alapján a 2015-ben született gyerekek minden kontinens adatait összegezve, átlagosan 71,4 éves élethosszra számíthatnak.

Az utóbbi 15 évben – nem kis részben épp a HIV vírus kezelésében elért eredmények következtében - Afrikában volt a leginkább kiugró a növekedés, 9,4 évet emelkedett a várható élettartam, és elérte a 60 éves átlagot. A látványos javuláshoz nemzetközi lépések kellettek a gyermekhalandóság megfékezésében, a malária, és más trópusi betegségek gyógyításában is, de még így is többségében afrikai országok foglalják el a nemzetközi statisztikák utolsó helyeit mind a nők, mind a férfiak várható élettartamát nézve. A sorrend minden évben változik, 2012-ben például Sierra Leone, Szváziföld és Leshoto volt az utolsó, ahol a nők csak 48-49 évre számíthattak. Azóta kicsit javult a helyzet. Az ENSZ 220 országot összehasonlító rangsorában Magyarország a 71. helyen állt 2012-ben, lemaradva Kuba, Albánia Lengyelország, Csehország vagy Horvátország mögött.

Sereghajtók maradtunk

A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban is rohamos fejlődést mutatnak az adatok: a szervezet tavaly novemberben publikált „Health at a Glance 2015” című kiadványa szerint ezekben az államokban évente 3-4 hónappal emelkedik a várható élettartam, 1970-hez viszonyítva mára több mint tíz éves a javulás. Japán, Spanyolország, és Svájc vezeti azoknak az országoknak a listáját, ahol már magasabb a várható élettartam 82 évnél. Az OECD-sort Mexikó, Szlovákia, Törökország és sajnos Magyarország zárja nem egészen 76 éves életkilátással. A nők a fejlett országokban átlagosan öt évvel élnek hosszabb ideig a férfiaknál, de nálunk ez az adat is rosszabb, itt egy férfi még mindig 6 és fél évvel rövidebb életre számíthat.

Ezekkel az adatokkal az Európai Unióban is a sereghajtók között van a magyar várható átlagéletkor. Az uniós átlag 2014-ben már 80,9 évet jelzett, az euró-zónában pedig ennél is jobb kilátások várják a mai csecsemőket és már 82 évnél tart a várható átlagéletkor, Magyarország 76 évet közelítő eredménye azonban mindössze arra elég, hogy megelőzzük Bulgáriát, Lettországot, Litvániát, Romániát és Macedóniát.

Európa furcsasága, hogy a gazdag Svájc és Luxemburg, valamint a szociális és egészségügyi szolgáltatásokban is élen járó néhány skandináv ország mellett a gazdasági bajokkal, munkanélküliséggel és szegénységgel küszködő déli államokban a legjobbak az életkilátások: Franciaország mellett meglepő módon Spanyolország az első a maga 83,3 éves átlagával, de ott van a nyomában Olaszország is annak ellenére, hogy a gazdasági válság hatására a mediterrán térségben átmenetileg megtorpant a várható élettartam emelkedése.

Az éghajlat és az anyagi jólét tehát biztosan meghatározó tényező az élethossz alakulásában, de azért számtalan egyéb ok is szerepet játszik abban, hogy mennyi időre számíthatnak egy-egy térség polgárai.

A magyar valóság

Nagy általánosságban igaz tehát csak az a kitétel, hogy a világ gazdagabb régióiban tovább élnek az emberek, mint ahogy az is csak általánosságban mondható el, hogy a volt szocialista országokban élők rosszabb esélyekkel indulnak, mint nyugati társaik. Több szakértő ugyan 40 évre teszi, mire ez a térség behozhatja a lemaradást, de ennek ellentmond, hogy Szlovénia 81,2 éves várható élettartama már meg is haladta az uniós átlagot.

A múlt örökségére hivatkozni persze felmentést ad a jelenlegi politikai vezetők számára a felelősség alól, hogy megfelelő szociális, foglalkoztatási, oktatási vagy éppen egészségügyi szolgáltatásokkal jelentősen javíthatnának állampolgáraik életkilátásain, pedig a WHO főigazgatója épp a mostani globális adatok ismertetésekor emelte ki, hogy a jól megszervezett, erős alapellátás a legjobb módszer a várható élettartam növelésére. Közismert, hogy itt már vannak súlyos gondjaink.

A legátfogóbb nemzetközi összehasonlítást kínáló háttérelemzést ezekről a kérdésekről az OECD Better Life indexe adja, amely kétévente méri fel a legfejlettebb országokban a társadalmi és egyéni jólét szintjét és annak változásait. A tavaly ősszel megjelent jelentés szerint ebben a körben Magyarországon az egyik legalacsonyabb a jólét szintje, drasztikusan nőtt a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénységi ráta az utóbbi években. Az emberek közszolgáltatásokhoz való hozzáférési esélyei is tovább romlottak, nincs pénzük utazni és megugrott azok aránya is, akiknek alig jut ennivalóra – hangzik az OECD értékelése. (A szegénységi ráta azt mutatja meg, hányan élnek a nemzeti medián jövedelem 50 százalékánál kevesebb pénzből adózás után.)

 

Kié a felelősség?

Amikor tehát a kormány az egyének felelősségét firtatja, és azt mondja: nem tesznek eleget az egészséges táplálkozás, a megfelelő mozgás, a szűréseken való részvétel érdekében, akkor érdemes megnézni, vajon mindehhez milyen feltételeket teremt a magyar állam.

Az egészségügyért felelős döntéshozók szeretnek azzal takarózni, hogy nincs közvetlen összefüggés az ágazatra fordított állami pénzek nagysága és a lakosság életkilátásainak javulása között. Az Egyesült Államok példája ezt igazolja is, hiszen ott magas az egy főre jutó egészségügyi kiadások értéke, mégis alacsony a várható átlagélettartam, mert egyre több az elhízott, a drogfogyasztó, sok a közúti baleset és a gyilkosság. Az is igaz, hogy a magyarok sokszor valóban egészségtelen életmódot folytatnak, de a változatlanul magas szív- és érrendszeri, valamint daganatos halálozási adataink nemcsak erre, hanem az ellátórendszer hiányosságaira is visszavezethetők. A megelőzésben sem jut sokkal előbbre a kormány, mert a közétkeztetés átalakítására, vagy a dohányzás visszaszorítására hozott intézkedései sorra felemásra sikerednek. Kökény Mihály volt miniszter lapunkban is többször kifogásolta, hogy a tájékoztatás és az oktatás területén nincs meg ezeknek a lépéseknek a folytatása, így hatékonyságuk erősen megkérdőjelezhető. A magyar népesség elhízásának vizsgálatakor pedig figyelembe kell venni, hogy a mélyszegénységben élők, de akár a létminimum alatt keresők is az olcsó élelmiszereket keresik.

Ahová születtél, addig élsz

Mindezek mellett pedig utalni kell azokra a felmérésekre, amelyek szerint az életkilátásokat alapvetően befolyásolja, hogy mekkora településen és az ország melyik régiójában él az illető, de még ennél is fontosabb tényező az iskolai végzettség. Magyarországon ugyan az OECD-országok átlagánál valamivel többen rendelkeznek középfokú végzettséggel, de a diplomások aránya már alacsonyabb és kimutathatóan nő azoknak a fiataloknak a száma, akik csak általános iskolát végeznek. Ezért is érthetetlen az államilag finanszírozott felsőoktatás visszaszorítása vagy éppen a kötelező iskoláztatás korhatárának 16 évre való csökkentése, de végső soron a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi károkozásai és mostani, tanév közbeni átszervezése is visszavetheti a magyar gyerekek tanulmányi kilátásait, közvetetten életkilátásait.

Ha valaki azt mondja, ne szaladjunk ennyire messzire, annak érdemes megnéznie, hogy egy budapesti diplomás férfi ma 11,9 évvel él tovább, mint egy borsodi kistelepülésen élő, csak általános iskolát végzett társa, ami valóban sokkoló adat. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi munkatársai nemrég mutatták ki, hogy míg a főváros második kerületében élők életkilátásai már megegyeznek osztrák társaik esélyeivel, addig az imént említett borsodi férfi élettartama várhatóan akkora lesz, mint ha Kambodzsában vagy Azerbajdzsánban született volna.

A szervezet négy tényezőre hívta fel a figyelmet, amely befolyásolja a várható életkilátásokat. Egyrészt meghatározóak az egyén életkörülményei, másrészt az életmódja, harmadrészt, hogy mennyire könnyen jut hozzá szükség esetén az egészségügyi szolgáltatásokhoz, és végül az is, hogy milyen az elért egészségügyi ellátás színvonala. A legnagyobb baj persze az, hogy az egyébként is rossz körülmények között élők nehezebben jutnak el a rendelőkbe, kórházakba is, vagy ha mégis, többnyire rosszabb minőségű szolgáltatást kapnak, mint egy megyeszékhelyen élő, vagy budapesti társuk. A TASZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a mélyszegénységben élők rossz egészségi állapota és életkilátása annak is köszönhető, hogy épp az általuk lakott országrészekben a legtöbb a tartósan betöltetlen háziorvosi praxis. Aki nem tud buszjegyet venni, az nem megy el szakrendelésre, szűrésre, nem váltja ki a gyógyszereit, sokszor már csak akkor kerül szakember elé, amikor nincs esély a felgyógyulására.

Ez utóbbira hívta fel a figyelmet mások mellett Falus Ferenc egykori országos tisztifőorvos is egy tavasszal megjelent cikkében az Élet és Irodalom hasábjain, amikor felsorolta, hogy mi mindenen múlik a háziorvosi ellátás minősége. Az orvos tudása és felszereltsége, a megfelelő diagnosztikai háttér és a beutalás lehetősége mellett szerinte is meghatározó, hogy milyen a betegek és családjaik gazdasági és szociális helyzete. A szakember ugyanakkor példaként hozva a daganatos betegek esélyeit, azt is hozzátette, a magyar páciensek általában nem jutnak hozzá időben a legkorszerűbb kezelésekhez, általában késik a baj pontos megállapítása, ezért általában háromszor rosszabbak a rákbetegek kilátásai, mint a világ elit kórházaiban. Érdemes visszaidézni Falus végkövetkeztetését is: a magyar egészségügy már nem tudja betölteni azt a feladatát, hogy biztosítsa: minél többen minél tovább egészségben élhessünk.

nepszav.hu