Brexit: végre mondtak egy időpontot a britek, mikor lépnének ki

2016.10.02 13:10

Sokáig lebegtették a britek, hogy mikor indítanák meg a kilépés folyamatát, de most elhangzott az első konkrétabb időpont is.

A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta a brit miniszterelnök.

Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: London március végéig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.

Képtalálat a következőre: „Theresa May”

A brit kormányfő most először adott hozzávetőleges tájékoztatást a cikkely aktiválásának várható menetrendjéről. Eddigi nyilatkozataiban visszatérően csak annyit közölt, hogy ez a lépés az idei év vége előtt nem várható, mivel a brit kormánynak előbb ki kell dolgoznia tárgyalási stratégiáját.

Theresa May a BBC-interjúban is hangsúlyozta, hogy pontos dátum továbbra sincs. Hozzátette azonban: reméli, hogy miután az EU-partnerek azt már tudják, hogy az 50. cikkely aktiválása 2017 első negyedében megtörténik, "el lehet végezni bizonyos előkészületi munkálatokat", és így az érdemi tárgyalási folyamat simább lehet. Ez az Egyesült Királyságnak, az Európai Uniónak és az üzleti vállalkozásoknak egyaránt érdeke - mondta a brit miniszterelnök.

vg.hu