Csúnyán megszaladt a tojás ára Magyarországon: ez állhat a drágulás hátterében

2021.10.21 06:31

Ugyan nem kiugróan, de emelkedett a tojás ára Magyarországon, és drágulás figyelhető meg a csomagolásokat illetően is. A brojlertápok esetében azonban igen nagy emelkedés vehető észre: mind az indító,- a nevelő – és a befejezőtáp esetében is 15-20 ezer forintos tonnánkénti drágulás következett be. A nagyobb áruházakban pedig rendkívül széles palettán mozognak a tojások – és persze az áraik is -, hiszen mélyalmos, GMO-mentes, bio, extra sárga és szabad tartásból származó tojással is találkozhatunk.

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 27,5 forint/darab volt 2021 első kilenc hónapjában, ami közel 3 százalékkal haladta meg a 2020. év azonos időszakának átlagárát. Ezen belül az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 3 százalékkal 28,7 forint/darabra, az L méretosztályú, dobozos tojásé közel 4 százalékkal 32,8 forint/darabra nőtt. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 2 százalékkal 24,7 forint/darabra, az L-es tálcás tojásé 3 százalékkal 27,9 forint/darabra emelkedett ugyanekkor.
 
Felszállóban a hazai tojásfogyasztás?
 
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI friss adatközlése alapján a magyarok a 2019-es év során fejenként átlagosan 243 darab tojást fogyasztottak el. A tojástermelés azonban évről évre egyre csökken, a tojás fogyasztói átlagára pedig folyamatosan nőtt az elmúlt 15 évben. Ugyanezen időszakban viszont a felvásárlási átlagárak alig emelkedtek. Ha nagyobb távlatot veszünk figyelembe, akkor kijelenthető, hogy csökkent a tojásfogyasztás, hiszen 2005-ben az évi fejenkénti tojásfogyasztás még 280 darab volt – ez mintegy 15%-kal több, mint 2019-ben. 
 
Lassan, de biztosan emelkednek az árak
 
Jól megfigyelhető, hogy a tojás bruttó leggyakoribb ára a nagybani és más fogyasztói piacokon emelkedik. Azt fontos megjegyezni, hogy a drágulás nem kiugró, lassú, de növekvő tendenciát mutat. A nagybani piacon például 2020. 41. hetében 34 forint volt a tojás ára, ez idén már 39,5 forint. 
 
 
Mit hozhat el az „End of the cage age” a piacra?
 
Érdemes tisztázni, hogy mi is az az ,,End of the cage age”: az Európai Bizottság e kezdeményezés kapcsán bejelentette, hogy 2023-ig megvizsgálja a ketreces állattartás teljes tilalmának lehetőségét. Ez azonban hatalmas csapást jelentene nemcsak Magyarország, de egész Európa tojástermelésére és egyben fogyasztására is. Ugyanis, ahhoz, hogy az üzletek polcait fel tudják tölteni, minden tartásmódban termelt tojás szükséges. 
 
Csökkent az EU-ban a tojástermék-import
 
Az Aki adataiból kiderült az is, hogy az unió (EU27) tojás- és tojástermék-importja 20 százalékkal 12,7 ezer tonnára csökkent 2021 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az import több mint kétharmada Ukrajnából (–32 százalék) és az USA-ból (–11 százalék) érkezett 2021. január és július között. Emellett Argentínából (–19 százalék) csökkent, Kínából (+15 százalék) pedig nőtt a beszállított mennyiség a megfigyelt időszakban. A közösség tojás- és tojástermék-exportja azonban közel 20 százalékkal 164,5 ezer tonnára emelkedett 2021. január–július között az előző év azonos időszakához képest.
 
Kilőtt a brojlertáp ára is
 
Az indítótáp tonnája tavaly szeptemberben közel 102 ezer forint volt, míg ez idén szeptemberben már 124 ezer forint volt. Hasonló emelkedés figyelhető meg a nevelőtáp és a befejezőtáp esetében is: előbbi tavaly 95,5 ezer forintba került, idén azonban közel 115 ezer forint volt. A befejezőtáp tonnája pedig 94,5 ezerről közel 110 ezer forintra nőtt. 
 
Akár 78 forintos tojással is találkozhatunk az üzletekben
 
Sokféle tojás létezik, így az árak is igen változóak. Átlagosan 40-45 forintért juthatunk hozzá, de persze ennél sokkal drágábban is vehetünk: a mélyalmos, extra sárga L-es tojás darabja például 73 forint, de az M-es biotojás már 78 forintba kerül. A GMO-mentes M-es tojás pedig 55 forint. Általánosságban elmondható, hogy a mélyalmos extra sárga tojás az, ahol a legtöbbet ingadoznak az árak, hiszen 59 forinttól egészen 73 forintig kúsznak fel az árak. 
 
agrarszektor.hu