Decemberben hamarabb és már emelt összeggel jön a nyugdíj

2020.12.01 09:28

Átutalással már a napokban megérkezik a számlákra a járandóság, és a postások is kiviszik azt még a hónap első felében.

Decemberben korábban érkezik
 
 
Jóval előbb folyósítja az év utolsó hónapjában a Magyar Államkincstár a szokásos, általában a hónap második hetében érkező nyugdíjakat – írta az Index az állami szervezet honlapján közzétett tájékoztató alapján.
 
Az éves ütemezés szerint általában az adott hónap 10-12. napján érkezik a számlákra a nyugdíj, de akik átutalással kérték a járandóságukat, már december 2-a körül számíthatnak rá. A járandóság már tartalmazza a novemberi kiegészítő nyugdíjemeléssel megnövelt, év elejéig visszamenőleg megemelt összeget.
 
Amennyiben az ellátást postai úton fizetik, a kézbesítés a Magyar Posta Zrt. által előzetesen biztosított úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon történik. Minden hónapban 12 munkanapon át viszik ki a havi rendszerességű nyugdíjakat.
 
– A nyugdíjasok minden év novemberében megkapják az úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárt, amelyben megtalálják a következő év minden hónapjára a konkrét kifizetési napokat – közölte a Magyar Posta.
 
nepszava.hu