Devizahitelesek: az MNB szerint így kell kérni az elszámolást

2015.03.11 18:49

A hónap végéig kérhetik az elszámolást a kedvezményes végtörlesztők a bankjuktól. Azonban kérdéses, hogy érdemes-e kockáztatni az eljárási díjat.

A kedvezményes végtörlsztőknek március 31-ig kell igényelnie az elszámolást a bankjuktól, ennek 10 ezer forintos eljárási díja van. De megéri-e kockáztatni a 10 ezer forintos díjat?

 

Így kaphatnak vissza pénzt
A kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, illetve egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, melyet korábban kedvezményként biztosított. A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintett fogyasztók többségénél várhatóan meghaladja majd a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolás eredményeként esetükben nem keletkezik kifizethető összeg - olvasható a jegybank szerdán kiadott közleményében.

A kedvezmények levonása után is megmaradó összeg viszont visszajár az ügyfélnek, ráadásul ebben az esetben a 10 ezer forintos eljárási díj is visszajár.

Egyáltalán nem kell megfizetnie az eljárási díjat annak az adósnak, aki igazolni tudja, hogy a végtörlesztés miatt hitelkiváltó kölcsönt vett fel.

Lényeges, hogy a nem kedvezményes árfolyamon végtörlesztő ügyfelekre ez a szabályozás nem vonatkozik, velük a banknak a törvény alapján kell elszámolnia.

 

Mitől függ, hogy jár-e vissza összeg?
Mivel minden szerződés egyedi, ezért hatalmas eltérések lehetnek abban, hogy mekkora kedvezményt jelentett a kedvezményes végtörlesztés. illetve, hogy mekkora összeg jár vissza. Ez utóbbit alapvetően a felvett hitel öt tulajdonsága határozza meg:

    A felvett összeg

    A hitelfelvétel időpontja

    A futamidő

    Az árfolyamrés mértéke (bankonként eltérő)

    Ha volt, akkor az egyoldalú kamatemelés mértéke és időpontja (szerződésenként eltér)

penzcentrum.hu