DK: Kövér László ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből!

2018.12.05 16:07

A Demokratikus Koalíció egy módosító javaslattal azt kezdeményezi, hogy Kövér László házelnök ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből.

Képtalálat a következőre: „kövér lászló https”
 
Vadai Ágnes, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Egyesült Államokban már kiderült, hiába nem szereti Donald Trump elnök a kritikus kérdéseket, az újságírókat nem lehet kitiltani a Fehér Házból. Ennek igaznak kellene lennie Magyarországon is, az Orbán-rendszer azonban évek óta kitilt újságírókat a parlamentből - tette hozzá. 
 
Az Országgyűlésben jelenleg Kövér László házelnök dönthet "kénye-kedve" szerint, hogy hova és kit enged be, emiatt a független sajtó munkatársai alig tudnak a fideszes politikusoktól kérdezni - fogalmazott a DK alelnöke.   
 
A Demokratikus Koalíció javaslata alapján csak azoktól lehetne megvonni a belépőt, akik fizikai fenyegetést jelentenek a parlament biztonságára, illetve akik nem megfelelő személyes adatokat adnak meg. Akitől megtagadják a beléptetést, azok a Kúriától kérhetnének jogorvoslatot - közölte. 
 
atv.hu