Döntött a kormány: a nyugdíjasok korlát nélkül kaphatják az extrapénzt

2017.05.30 18:56

Egy költségvetési módosító feloldja a kifizetési korlátot.

Semmit nem bíz a véletlenre az Orbán-kormány: a fontos választói csoportnak tekintett idősek juttatásaira annyi pénzt ad a 12 havi nyugdíjon felül ezekben az években, amennyi felér egy 13. havi járandósággal. Sőt, ha lehet, még többet.
 
Amint arról korábban már beszámoltunk, a nyugdíjasok a megszokott havi utalásokon túl két jogcímen is extra pénzhez juthatnak egy adott évben. Ha a kormány kisebb emelést ad év elején, mint amekkora infláció alakul ki az év során, akkor a különbözetet kiegészítésént odaadják az időseknek. Erre novemberben kerül sor.
 
Amennyiben pedig a gazdasági növekedés mértéke haladja meg a 3,5 százalékot, akkor egy képlet alapján jár úgynevezett jutalom a nyugdíjasoknak, amit pedig decemberben fizetnek ki a részükre.
 
Idén és jövőre gazdag ünnepek elé néznek az érintettek, mert a GDP - ha bejön a kormány terve - most 4,1 százalék lehet, jövőre pedig még nagyobb, 4,3 százalék. Biztosat persze senki nem tud, egyelőre annyit látunk, hogy idén az első negyedévben 4,1 százalékos volt a növekedés üteme, ami arra enged következtetni, hogy összejöhet a hivatalos GDP-várakozás.
 
Erre felkészülve módosítja az idei büdzsét a kormány, s ennek során beterveztek 24 milliárd forintot a nyugdíjprémiumra. Ami pedig a 2018-as évet illeti, 32 milliárd forintot különítettek el hasonló célokra egy másik költségvetési törvényjavaslatban. 
 
Ehhez az utóbbihoz kapcsolódóan javasolja most azt a parlament költségvetési bizottsága - amely testület nyilván a kormány akaratát képviseli a jogalkotás során, hiszen tagjai többségét a kormányoldal biztosítja -, hogy ez a jogcím - hasonlóan az idei évi módosításban foglaltakhoz - kerüljön át a felülről nyitott előirányzatok közé. Az eredeti dokumentumban még nem itt szerepelt a prémium.
 
A változás lényege az, hogy a költségvetésen belüli elkönyvelés ne legyen akadálya a kifizetésnek, amennyiben a GDP alakulása még több prémium utalását tenné indokolttá. A 32 milliárd forint tehát csak egy irányszám, ha ennél többet kell adni az időseknek, akkor arra meglesz a forrás a büdzsében.
 
Baka F. Zoltán
mfor.hu