Dr. Kunetz: vegyük végig a mai bejelentést a szigorításokról – és ami azokról, amik nincsenek benne, de kellenének

2021.03.04 15:41

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy hétfőtől -március 8-tól- eddig nem tapasztalt mértékben válunk béna kacsává, amit teljes mértékben indokol a koronavírusjárvány harmadik, legerőteljesebb támadása. Kunetz doktor közösségi oldalán értelmezi a szigorításokat és sorolja fel, amik kimaradtak a szórásból.

 

Vegyük végig a mai bejelentést a szigorításokról:

 

  • óvodák, iskolák bezárása, tulajdonképpen rendben van, szomorúan, de eljött ez a pillanat. Maga a kormány celeb-járványszakértői is azt nyilatkozták, hogy ellentétben az eddigiekkel, ha a vírus bekerül a családba az ott végig is megy.
  • üzletek két hetes bezárása. Ez azért meglepő, mert úgy lépik meg, hogy semmi egyéb finomabb, ámde hatékony védekezést nem próbáltak még ki, mint az FFP2-es maszkok kötelezővé tételét és az üzletekben az adott négyzetméterre eső személyek korlátozását. Ez gond is lesz, hiszen ha mindent bezárnak, a nyitva maradó helyeken, éppen a kínálat szűkítése miatt többen lesznek. Így a nyitva tartó üzletekben nagyobb lesz a népsűrűség. Korlátozásról meg ott sincsen a mai bejelentésben szó.
  • Parkok arborétumok nyitva tartása, köztéri maszkviselés rendben van.
  • A munkavégzés engedélyezett, ahol mód van rá, ott biztosítani kell az otthoni munkavégzést. Különösen kíváncsi vagyok a köztisztviselőknek ezt engedik-e, hiszen még a második hullám csúcspontján sem engedte például az EMMI a home office bevezetését pedig, valószínűleg addig is kevesebb kárt okoztak volna.
  • Határátlépés szigorítása. Nem látjuk pontosan ez még mit jelent. Gondolom itt a maldív-szigeteki NER charterek korlátozására gondolnak, valamint az afrikai ingázókra.

 

Amiről nincsen szó:
 
  • Nincsen szó eddig az ingyen parkolás esetleges kiterjesztéséről a Parlament előtt, és a Karmelita kolostor körüli szabad és lezárt helyeken, erre komoly igény lenne, hiszen a rendelkezéseknek köszönhetően szabad parkolóhely alig van az ott lakók számára sem is.
  • Nincsen szó arról, hogy az önkormányzatokat támogatnák a tömegközlekedés sűrítése érdekében.
  • Nincsen szó a kijárási tilalom enyhítéséről, hogy a bevásárlási sávot kitolják, ezzel a tömegnyomort az üzletekben enyhítsék.
  • Nincsen szó a tesztelések felpörgetéséről sem.
  • Várjuk még a további részleteket, bár kétségeim nincsenek.”
 
varosikurir.hu