Drágább lesz az automatás kávé és szendvics

2015.11.01 09:22

Várhatóan drágulni fog a gép által kiadott kávé és szendvics, miután jövő nyártól az élelmiszer-automaták forgalmáról is online kapcsolattal kell adatot szolgáltatni az adóhatóságnak. Az áremelkedés oka nem pusztán a távfelügyelet költségéből adódik majd. A kereskedelem e speciális területén is van mit fehéríteni ugyanis, s ennek az árát is nyilván a fogyasztó fizeti meg.

Amit a fodrászok egyelőre megúsztak, az tehát utolérte az automaták üzemeltetőit. Már az online pénztérgépek bevezetésének tervezési szakaszában szóba került, hogy a kiskereskedők után a szolgáltató szektor üzletei és az automaták is be legyenek kapcsolva a rendszerbe.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosításához a napokban olyan indítványt nyújtott be a gazdasági bizottság (vagyis lényegében a kormány), amelyből kiderül, az automaták forgalmát már jövő nyártól valós időben fogja látni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A döntés elrejtése a jogalkotói aprómunkába régóta a kabinet bosszantó szokásává vált: a korábban körvonalazott elképzelést nem saját jogon, önálló indítványként nyújtják be, hanem bizottsági módosítóként kerül a képviselők elé.

A tervek szerint júliustól élne az új rendszer. A gépekbe úgynevezett automatafelügyeleti egységeket kellene szerelni, ez biztosítja a NAV szerverei és az automaták közötti kommunikációt. Az üzemeltetőknek szerződést kell majd kötniük egy felügyeleti szolgáltatóval, amelynek a gép és az automatikus felügyeleti egység integritását kell majd szavatolnia. A szolgáltatás hatósági áras lesz, a részletekről pedig egy kormányrendelet határoz majd.

Ezzel új piacot hoz létre a kormány, hiszen a felügyeleti egység és annak beépítése a gépekbe alapesetben is több tízezer forint lehet, és az adatforgalom biztosításáért is fizetni kell. A NAV honlapja szerint összesen 31,5 ezer automata kapta meg a regisztrációs kódot és matricát a hivataltól, tehát ez az átállás sokmilliárdos üzleti lehetőséget hoz egyes vállalkozásoknak, amelyek részt vesznek az átállásban. Az ágazat vállalkozóinak már korábban is mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk: idén áprilisig kellett regisztráltatni gépeiket darabonként 30 ezer forintért. Ez tehát az államnak már eddig is egymilliárd forintot hozott.

A nagy kérdés az ágazat szereplői számára az, hogy mennyit kell majd fizetniük a felügyeleti egységért, valamint az online adatkapcsolatért. Az ágazati szövetségnek korábban a NAV megígérte, hogy a költségek fedezésére adókönnyítést kapnak. A hivatalnál bejelentett 31,5 ezer gép azt is mutatja, hogy még mindig több ezer automata üzemeltetője nem regisztráltatta a gépét.

nol.hu