Drágulás volt februárban

2015.03.10 11:55

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek februárban a fogyasztói árak. Az élelmiszerekért átlagosan 0,6 százalékkal kellett többet fizetni. A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, 1,2 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,6 százalékkal kellett többet fizetni. Átlag felett, egy százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára - közölte gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Éves összehasonlításban a fogyasztói árak átlagosan egy százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt jelentősebb mértékben az üzemanyagok és a háztartási energia ára csökkent. Az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruházkodási cikkek ára szintén mérséklődött, míg a szolgáltatások és a szeszes italok, dohányáruk drágultak. 2015. január–februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év azonos időszakában. Az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal csökkent.

Az alacsony infláció számos pozitív hatással bír, növekszik a bérek és a nyugdíjak reálértéke, így a háztartások által elkölthető jövedelem, amely a fogyasztás élénküléséhez és gazdasági fellendüléshez vezet.

A pénzromlás mérséklődése az alacsonyabb jövedelmű családok helyzetét könnyíti meg leginkább, mivel bevételeik aránylag nagy részét fogyasztásra költik – kommentálta a KSH adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az üzleti szféra számára a mérsékelt árdinamika kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremt. Az alacsony infláció – fejtette ki a tárca - lehetővé teszi a hozamok csökkenését, ami könnyíti a vállalkozások és az új beruházások finanszírozását, amely végül szintén a gazdasági teljesítmény növekedését vonja maga után. Az infláció fél éve mutat negatív értéket, de az árcsökkenés üteme már lassulást mutat. 2015-ben az élénkülő belföldi keresletből fakadóan gyorsulhat az infláció, de az európai dezinflációs hatások következtében továbbra is visszafogott árnövekedés várható.

napigazdasag.hu