Durván jól jár, aki idén megy nyugdíjba: másfélszer több pénz is várhatja

2021.04.15 10:26

Ugyanannyi ledolgozott esztendő és hasonló bér mellett is akár másfélszer több nyugdíjat is kaphat, aki idén megy nyugdíjba, mint az, aki a korábbi években tette ezt meg – írta meg a Blikk.

illusztráció
 
A reálbérek növekedés miatt idén az utóbbi években tapasztalnál jóval nagyobb szorzószámokkal lehet nyugdíjba menni. Ennek következtében ugyanannyi ledolgozott esztendő és hasonló bér mellett is akár másfélszer több nyugdíjat is kaphat, aki idén megy nyugdíjba, mint az, aki a korábbi években tette ezt meg írja a lap.
 
 
A nyugdíj kiszámításakor ugyanis ha magas a reálbér emelkedés, akkor a vele kiszámolt nyugdíj is több lesz, mégpedig egyik évről a másikra.
 
Idén ez az érték 9,7 százalék.
 

A témával kapcsolatban a lap megszólaltatta Némethné Jankovics Györgyit, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökét, aki elmondta, valamelyik évben jobban megy a szekér, a másikban kevésbé. „Előbbi esetén a magasabb bérek után magasabb járulékot fizetnek az emberek, míg egy kisebb kereset után kevesebbet” – magyarázta.
 
Nem a kompenzáció, hanem a nyugdíjrendszer átalakítása jelentene megoldást, például a nyugdíjplafon bevezetése, azaz, hogy egy bizonyos összegű járulék fölött már ne lehessen többet befizetni. Így a nyugdíjak közötti hatalmas különbségek is megszűnnének
 
- tette hozzá.
 
forrás: penzcentrum.hu / blikk.hu