Durván leszakadhatnak a nyugdíjasok

2017.01.02 18:41

Miközben idén a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani, a nyugdíjemelés jócskán elmarad a Magyar Nemzeti Bank infláció-prognózisától. A Nyugdíjasok Országos Képviselete még a héten összeül, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet, az egyik legjelentősebb szervezet pedig ultimátumot szabna a kormánynak és utcai demonstrációt is kilátásba helyezett.

https://www.szekesfehervar.hu/_user/0/Image/00Gergo_a2009/juliustol/nyugdijas03_1.jpg

Ahogy arról számos cikkben az atv.hu is beszámolt, a kormány eredetileg azt tervezte, hogy 0,9 százalékkal emeli a nyugdíjakat. A bejelentés óriási felhördülést váltott ki, az érdekképviseletek, az ellenéki pártok és maguk a nyugdíjasok is megalázónak érezték, hogy a tervezett emelés mértéke még az 1 százalékot sem éri el.

Négy sajtburger menü

Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően november 29-én, az Idősek Tanácsa ülésén bejelentette, hogy a 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra emelik.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ma arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy összesen 2,7 millió embernek növekszik a nyugdíja januártól. Elmondása szerint a kormányzat fontos célja volt, hogy Magyarország erősödését a nyugdíjasok is érezzék. A 2017-es emelés egy átlagnyugdíj esetén közel 2 ezer forint többletet jelent.


    Ha ezt a számot materiális javakban értelmezzük, akkor havi négy sajtburger menüre elegendő.

Miért 1,6 a 2,3?

A kormány politikája szerint a nyugdíjaknak minden évben meg kell tartaniuk a vásárlóértéküket, tehát az emelés az inflációt követi. Csakhogy a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint idén 2,3 százalékos inflációval lehet számolni. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor az Idősek Tanácsán megjegyezte, hogy novemberben szükség esetén korrigálják majd a nyugdíjakat.


    Az egyik legnagyobb magyarországi nyugdíjas-szervezet korábban az ATV-ben jelezte, hogy szükség esetén bírósághoz fordulnak, vagy akár utcára is vonulnak, ha a kormány nem tartja magát a jegybank prognózisához.

A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége nevű szervezet 27 éve működik nagyjából 90 ezer fős tagsággal és országszerte több mint 1100 klubbal.

Rétvári bejelentése után megkerestük a szervezetet. Hegyesiné Orsós Éva, az „Élet az éveknek” elnöke az atv.hu-nak elmondta, hogy a Nyugdíjasok Országos Képviselete január 5-én elnökségi ülést tart, itt fogják értékelni a kormányzati döntést, illetve eldöntik, hogy milyen lépéseket tegyenek a nyugdíjas-szervezetek.

Leszakadnak a nyugdíjasok?

Az „Élet az éveknek” vezetője a csütörtöki ülésen azt fogja javasolni, hogy kérjenek a kormánytól egy hivatalos inflációs jelentést, ami alapján egyértelművé válik, hogy alapesetben milyen mértékűnek kellene lennie az emelésnek. „Hiszen a 2,3 százalékot nem mi szoptuk az ujjunkból” – tette hozzá az elnök.

Hegyesiné Orsós Éva emlékeztetett arra is, hogy jövőre – a kormány bejelentése szerint - a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani az adócsökkentések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására.


    „Ha a nyugdíjemelés inflációkövető marad, miközben ilyen jelentős a reálbér növekedés, akkor komoly veszélye van annak, hogy a nyugdíjas társadalom leszakad” – figyelmeztetett a szakember.

Az „Élet az éveknek” elnöke szerint ezt csak úgy lehet elkerülni, ha a kormány elhagyja az inflációkövető emelést, és visszatér ahhoz a korábbi számításhoz, amely 50 százalékban a várható inflációt, 50 százalékban pedig a várható nominális keresetnövekedést veszi alapul (svájci indexálás). E számítás alapján idén csaknem 5 százalékos emelésben részesülnének a nyugdíjasok. (A 120 ezer forintos átlagnyugdíj esetén ez, szemben a kormány által adott 2000 forintos emeléssel, havi 6000 forintos többletet jelentene.)

Hegyesiné szerint a makrogazdasági adatok tanulmányozása után határidőt kell szabni a kormánynak, hogy meddig tárgyalhat a nyugdíjas-szervezetekkel, ennek hiányában pedig demonstrációkra is sor kerülhet.

Korbács helyett rúgás

Felmerül a kérdés, hogy a kormány miért egy évvel a választások előtt miért nem bánik nagyvonalúbban a kormány a nyugdíjasokkal, akikre egyébként masszívan építi a szavazóbázisát. Hegyesiné szerint a Fidesz továbbra is számít a nyugdíjasok szavazataira, a bizalmukat pedig egy „iszonyú aljas módszerrel” akarja megszerezni.


    „Ha valakit folyamatosan ostorral ütnek, majd ezt követően már csak néhányszor belerúgnak, akkor ezt megkönnyebbülésként fogja megélni”

– vélekedett a szakember.

Szerinte kizárt, hogy a kormány komolyan gondolta az eredetileg kommunikált 0,9 százalékos emelést, amire a nyugdíjasok nagy része érthető módon felhördült. Ehhez képest Orbán Viktor bejelentése sokakat megnyugtatott, pedig az 1,6 százalék is jócskán elmarad a jegybank előrejelzésétől. Az „Élet az éveknek” elnöke továbbment: szerint a kormánynak az a célja az 1,6 és 2,3 százalék közötti különbség „benntartásával”, hogy a jótékonyság látszatát keltve szétossza a választások előtt.

Semsei László
atv.hu