Egy férfi holttestét találták meg Monok külterületén

2021.09.14 20:34

A rendőrök néhány órán belül két fiatalkorút állítottak elő, akik a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a helyszínen elhunyt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
 
 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. szeptember 14-én 14 óra 30 perc körül Monok külterületén egy 77 évesakkor még ismeretlen kilétűférfi holttestét találták meg, akinek halálát az elsődleges vizsgálatok alapján idegenkezűség okozta.
 
A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök a bejelentést követő pár órán belül megállapították az elhunyt kilétét, illetve azonosítottak és a rendőr-főkapitányságra előállítottak két fiatalkorút, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók.
 
A bűncselekménnyel kapcsolatos eljárási cselekményeket a rendőrség jelenleg is végzi, a gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van.
 
boon.hu