Egy Soros-ügynök beismerő vallomása (Vélemény)

2019.01.08 11:07

Már nem bírom tovább a titkolózást, a feszültség lassan felőrli az idegeimet. Ha már Hollik István kormányszóvivő is tudja, megbízóm, Soros György áll a tüntetések mögött, akkor nem tehetek mást: részletes beismerő vallomást teszek.

1867-ben találkoztam először Soros Györggyel. Akkor persze még nem úgy hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a mohácsi vésznél, majd nem sokkal azután, hogy behívta az oroszokat.
 
Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor találkoztam vele. Nekem mindegy, számomra ez nem tétel, akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel.
 
Profi tanú vagyok, számlaképes. Ahogy parancsolni tetszenek. Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Soros-ügynök utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…
 
Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mindent mondjak el, úgy, ahogyan történt?
 
Tényleg, most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni: ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan kell. Remélem, nem hagytam ki semmit.
 
Hogy miről beszélgettünk?
 
Amiről mindig: azt mondta nekem a Soros, hogy bevándorlóországgá akarja tenni Magyarországot. Magyarul: ártani akar a magyaroknak.
 
Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok. De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy annak én nem tudok ellenállni. Ahogyan öreg barátom Woody Allen, én is úgy vagyok a pénzzel: a kedvenc számom a sok.
 
Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, a Soros azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam.
 
Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.
 
Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben csináltuk, ezért döcögött a dolog, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan Közép-Európa legnagyobb ártói lettünk, és a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ha valahol ártani kellett, szinte mindig minket hívtak.
 
Ma már álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb a cseheknek ártottunk, és egy norvégiai megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi ugyanis nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem, mert ehhez mi értünk a legjobban.
 
Hát így, tisztelt urak! Várom a következő feladatot.
 
Szerző: Föld S. Péter