Egyéves lett a Miskolci Termelői Nap (Most elmarad...)

2016.07.16 17:52

A minden hónap harmadik vasárnapján megrendezett vásár sok látogatót vonz.

Egy évvel ezelőtt, tavaly júliusban indult útjára a helyi közösségek és a turisztikai fejlődés támogatása érdekében a Miskolci Termelői Nap rendezvénysorozat. Az erről rendezett tegnapi sajtótájékoztatón dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere beszélt arról is, hogy a rendezvény igazi turisztikai és kulturális esemény, amely izgalmas programokat és számos helyi kötődésű érdekességet kínál.

Egyre többen érdeklődnek a helyi és környékbeli termelők, kézművesek által készített, gyártott, előállított, termelt áruk és portékák iránt. A közvetlenül a termelőktől vásárolt áruk és termékek mint Rövid Ellátási Lánc, az Európai Unión belül is támogatott és kiemelten kezelt terület. Az elmúlt egy esztendőben Miskolcon is bebizonyosodott, hogy a vásárlók tudatosan keresik a helyi termékeket és a minőségi élelmiszereket.

A Miskolci Termelői Nap minden hónapban egy-egy téma köré szerveződött. Zenészek, művészek, különböző előadók vettek részt a különleges rendezvényen.

A termelői napokon szinte minden alkalommal egy-egy civil szervezet és környékbeli település is bemutatkozott: képviselőjüknek pénteken dr. Kiss János alpolgármester és Nagy Júlia, a MIDMAR Kft. ügyvezetője emlékoklevelet is átnyújtott.

boon.hu

Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt ezen a vasárnapon elmarad a rendezvény!

Nagy Júlia, a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy nem tartják meg a jubileumi Miskolci Termelői Napot a rossz időjárás miatt. Elmaradt tehát a vásár és a futóverseny is. A háromszáz szeletes, már kész tortát, amire korábban regisztrálhattak az érdeklődők, egy civil szervezetnek adják oda, akik szétosztja a rászorulók között. Az esőnapról később döntenek.