Egyeztetéssel ünnepeltek a segélyvonalak

2021.05.17 16:27

Szakmai egyeztetésre ült össze három telefonos segélyszolgálat a Miskolci Áldozatsegítő Központban, hogy így ünnepeljék meg a távközlési világnapot, ami egyben a segélyvonalak világnapja is. Az ötlet gazdája, Molnár Erzsébet szakmai vezető azt mondta, megnövekedett a hívások száma.

Fotó: Mocsári László
 
A Miskolci Áldozatsegítő Központ, a 112-es segélyhívó szám és a Miskolci Lelki Elsősegély Telefonszolgálat hatékonyabb segítséget szeretne nyújtani azok számára, akik ezt igénybe veszik. Együttműködésüknek köszönhetően minden segítségkérőt a megfelelő szervezethez irányítanak, hogy ott az igényüknek megfelelő szolgáltatást kaphassák: beszélgetést, jogi vagy pénzügyi támogatást, esetleg szállást. 
 
Az egyeztetés ötlete Molnár Erzsébeté volt. – Miskolcra az előző évben csaknem tízezer hívás érkezett be, ennek több mint fele, 55-60 %-a érdemi beszélgetés lett. 2019-ben a hívások száma még kevesebb mint hétezer volt, tehát elmondhatjuk, hogy a pandémia alatt többen keresték fel a lelkisegély szolgáltatást nálunk a 116-123-as ingyenes telefonszámon – mondta el a Miskolci Lelki Elsősegély Telefonszolgálat szakmai vezetője. 
 
A kerekasztal-beszélgetésnek otthont adó Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetője arról beszélt, hogy tíz éve működik az Áldozatsegítő Vonal, ami elsősorban a bűncselekmények áldozatainak segít. – Egy vagyonából kiforgatott ember például pénzügyi támogatást is igényelhet az áldozatsegítő rendszerében, így ha felhívja a 06/80-225-225-ös telefonszámot, ennek feltételeiről is részletes tájékoztatást kaphat. A családon belüli erőszak áldozatainak is segítséget nyújtunk, akár átmeneti szálláshely igénybevételéhez is – mondta el Doszpoly Orsolya, aki hozzátette, évente tizenkétezer hívás érkezik be hozzájuk, aminek a 98 %-a érdemi. 
 
Az egyeztetésen részt vett a 112-es segélyhívószám miskolci vezetője, Bóna Gyula is. Ezen a telefonszámon átirányítják a hívásokat a megfelelő szervezetekhez.
 
minap.hu