Egykori rabtársai mellé temetik Göncz Árpádot

2015.10.15 07:49

A volt államfőnek nem lesz állami gyászszertartása, Mécs Imre és Várszegi Asztrik búcsúztatja.

Nem lesz állami temetése Göncz Árpádnak. A volt köztársasági elnököt nem a Fiumei úti sírkertben, és nem is a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában, hanem az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra november 6-án. A délután háromkor kezdődő gyászszertartáson, végakaratának megfelelően, az egykori rabtárs Mécs Imre és a család barátja, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.

Göncz Árpádot huszonöt éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ő volt a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Az is Göncz Árpád végakarata volt, tájékoztatta lapunkat a család, hogy egykori rabtársai, Bibó István, Vásárhelyi Miklós és Litván György mellé helyezzék örök nyugalomra. Mindhárman az Óbudai temető 16-os parcellájában nyugszanak.

Értesülésünk szerint teljes mértékben elmarad az állami protokoll, a kormány nevében sem szólal meg senki, külön meghívókat sem küldtek ki az állami vezetőknek. Az is kifejezett kérés, hogy koszorút csak a családtagok helyezzenek el a ravatalon, a vendégek egy szál virággal búcsúzhatnak. A szertartáson Koncz Zsuzsa a Ha én rózsa volnék című dalt énekli Bródy János kíséretével. A legendás szerzeményt Göncz Árpád különösen kedvelte. Narrátornak Bálint Andrást kérték fel.

Miután sok külföldi vendég jelezte előzetesen részvételi szándékát a volt államfő búcsúztatására, a védett személyekről az Országgyűlés Hivatalának együttműködésével a TEK és a rendőrség gondoskodik.

nol.hu

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA a közleményben újból megerősítette, hogy november 6-án közvetíti a temetést, ezzel is leróva tiszteletét a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök előtt, biztosítva ezzel mindenki számára a méltó megemlékezést.