Eladják a Népszavát

2016.10.14 11:16

Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Mediának – tudta meg a MNO.

fotó: Kovács Tamás / MTI

A tulajdonosváltást egy szerdai értekezleten jelentették be a dolgozóknak. Jövő héten a Marquard Média képviselői közlik majd az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdával, hogy kiket vesznek át, azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítés hány embert érint.

Információink szerint a szerdai értekezleten közölték a dolgozókkal, hogy az új tulajdonos az egyebek mellett a Joy-t, a Playboyt-t, valamint az Éva Magazint is kiadó svájci Marquard Média lesz.

„Csoda, hogy eddig minden nap megjelent a Népszava” - nyilatkozta az MNO-nak Láposi Elza, a Népszava Kft. lapigazgatója, aki megerősítette az eladásról szóló hírt. Az elmúlt években ugyanis szigorú takarékoskodási intézkedéseket léptettek életbe a lapnál, ami miatt több kollégától megváltak, a fizetéseket pedig csökkentették.

A létszám emiatt 50 főre apadt, ebből 9-en dolgoztak a kiadói részlegen, a többiek újságírók, korrektorok, lapszerkesztők és tördelők voltak. A leépítéseknek azonban még nincs vége, az új tulajdonos – a csütörtöki értekezleten elhangzottak szerint – jövő héten felkeresi a szerkesztőséget és közli, hogy kiknek a munkájára tart igényt. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy hány főt küldenek majd el, mint ahogyan azt sem tudni, hogy mi lesz a sorsa Németh Péter főszerkesztőnek. Láposi Elza szerint „valamilyen formában” igényt tarthatnak az új helyen is a munkájára.

Az új tulajdonos információink szerint ígéretet tett arra, hogy jogfolytonosan veszi át a dolgozókat, akikre pedig nem számítanak végkielégítést kapnak. Láposi Elza lapigazgató biztosan nem megy át az új kiadóhoz, tőle felmondással válnak meg.

 

mno.hu