Élettársát verte a miskolci rendőr, 8 évet kapott

2017.05.24 09:49

Nyolc év börtönt kapott első fokon a párját rendszeresen verő rendőrt.

A rendőrként dolgozó férfi kapcsolatuk során egyre inkább ellenőrzése alá vonta élettársát, magatartási szabályokat határozott meg számára, valamint féltékenysége miatt arra vette rá, hogy baráti kapcsolatait is fölszámolja. A férfi rendszeresen ütötte, rugdosta társát. Előfordult, hogy az utcán, a bevásárló központban, és a lépcsőházban is megverte. 2016. április 18-án az esti órákban az erkélyen dohányzó élettárst kérdőre vonta, hogy miért dohányzik, majd berángatta a szobába, kezéből kivette a félig elszívott cigarettát, majd jobb alkarján oltotta be. A nő 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Tíz nappal később a részeg férfi földre rántotta, rugdosni kezdte a nőt, melynek következtében légmellet eredményező bordatörést szenvedett. A nő könyörgött párjának, hogy vigye kórházba, de csak másnap tett eleget a kérésének. A kórházban megállapították, hogy orvosi beavatkozás hiányában a légzési elégtelenséget eredményező légmell a nő halálához vezetett volna.
 
A Miskolci Törvényszék a férfit „életveszélyt okozó testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette” miatt 8 év börtönbüntetésre, és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Enyhítő körülményként a vádlott javára értékelte, hogy büntetlen előéletű és egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülmény volt az, hogy a cselekményeket hozzátartozója sérelmére, kitartó, gátlástalan módon követte el, valamint a fenti cselekményeket rendszerint ittas állapotban valósította meg.
 
Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett, míg az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A törvényszék a vádlott előzetes letartóztatását rendelte el.
 
SZB
boon.hu