Elhunyt a Déryné-díjas Váradi Katalin karmester

2015.09.24 18:17

Életének 68. évében, szeptember 24-én súlyos betegség után elhunyt Váradi Katalin karmester, a Miskolci Nemzeti Színház volt zeneigazgatója.

Váradi Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongoraművész és karmester szakon is diplomát szerzett, az utóbbin Kóródi András növendékeként 1973-ban. Utána hét éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház karmestere. Ezt követően a Budapesti Operettszínház karnagya lett 24 éven át. 2001 óta járt ki vezényelni Japánba, a Tokiói Operettbarát Társaság karmestereként.

2004 óta a Miskolci Nemzeti Színház dirigense, 2009-től 2012-ig zeneigazgatója volt. Pályája során számtalan sikeres előadás vezénylő és betanító karmestere volt.

2009. március 27-én Hevesi Sándor-díjat kapott, 2012-ben Miskolc város színházi díját, a Déryné-díjat vehette át.

Munkatársai és barátai szeretettel őrzik emlékét.

minap.hu