Elkülönített részlegeket alakítanak ki a nyugdíjaskorú raboknak

2022.01.13 11:13

A magyar börtönökben 351 idős fogvatartottat, köztük 35 női elítéltet őriznek.

Fotó: Darrin Klimek / Getty Images
 
Egy csaknem 90 éves férfit ártalmatlanítottak a rendőrök egy fóti társasháznál, épp egy évvel ezelőtt ilyenkor. Sz. István békességben és szeretetben éldegélt itt élettársával közel egy évtizede, a többgyerekes asszony családjába is jól beilleszkedett. Idővel azonban a szellemi hanyatlás jelei kezdtek mutatkozni az idős férfin. 
 
Az ártalmatlan feledékenységet végül megszállottság követte. 2021. január 8-án olyannyira eluralkodott rajta a tévképzete, miszerint meglopják, hogy brutális módon végzett élettársa lányával. A nyomozók semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy az idős férfit meglopták volna, ám ő mai napig meg van győződve róla – idézi a Hirado.hu a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének szavait, aki a Duna Televízió Kékfény című műsorának nyilatkozott.
 
Téveszméje ellenére beszámíthatónak találták a szakértők, vagyis a közel 90 éves férfi büntethető. Amennyiben a bíróság megalapozottnak látja a vádiratot, és el is ítéli ezen tényállás és minősítés alapján, akkor lehet azt mondani, hogy nem elképzelhetetlen, hogy ő már nem szabadul. A vádhatóság ugyanis beismerés esetén 13 év fegyházat kért az aggkorú férfira.
 
A 60 év feletti elítéltek egy speciális csoport
 
A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet objektumában is járt a Kékfény stábja. A rácsokon túlra nem lehetett belépni a járványhelyzet miatt. A fiatalabbak mellett 80 időskorú rab tölti itt az ítéletét. A fogvatartásukért felelős büntetés-végrehajtási osztály vezetője nyilatkozott a szögesdróttal körbevett udvaron:
 
„A 60 év feletti elítéltek speciális csoportnak minősülnek, a börtönbe érkezésükkor alaposan megvizsgálják az egészségügyi, a mentális állapotukat. Fontos szempont a biztonságuk, nem mindegy, hogy helyezik el őket” – magyarázta a bv-őrnagy.
 
„Mi kimondottan figyelünk arra, hogy olyan zárkaközösségeket alakítsunk, ki, ahol időskorú fogvatartottak vannak közösen, együtt elhelyezve. Nyilván az életritmusuk, a napi rutinjuk során így sokkal könnyebben tudnak egymáshoz alkalmazkodni. Ugye ezzel is megelőzve a későbbiekben esetlegesen felmerülő problémákat” – tette hozzá Teráz Norbert.
 
A fiatal és idős generáció között a mindennapos összezártságában olyan apróságból is konfliktus alakulhatna, hogy ki horkol, miről beszélgessenek, vagy mit nézzenek a tv-ben.
 
 
Létezik egy úgynevezett testi adottságai miatt bántalmazás veszélyének kitett fogvatartotti kategória, ide tartozhatnak az időskorúak is.
 
Ugyanakkor az idősebb korosztály könnyebben veszi az akadályokat, és problémamentesebb – mondta a bv-őrnagy. Nagyobb az önuralmuk, ritkábban van szükség a fegyelmezésükre, és nem kell rábírni őket, hogy betartsák az olyan alapvető szabályokat, mint a higiénia, a tisztaság, a zárkarend betartása, vagy az öltözet megfelelő viselése.
 
A Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága legfrissebb tájékoztatása szerint a hazai börtönökben jelenleg 351 nyugdíjaskorú rabot őriznek, a legidősebb elítélt 88 éves. Összesen 35 nő van közöttük, ha jogerős lesz a most kiszabott büntetése, akkor a 68 éves korában elítélt, Bróker Marcsiként emlegetett karcagi asszony is köztük tölti majd el a börtönéveket. Az idős fogvatartottak létszáma csekély ahhoz képest, hogy összesen körülbelül 18 ezer embert tartanak fogva.
 
A folyamatosan elöregedő börtönpopuláció okozta problémákra azonban már jó ideje figyelmeztetnek a büntetés-végrehajtási szakemberek.
 
„Kiemelt, speciális részlegként fog majd megjelenni a büntetés-végrehajtás életében az időskorú fogvatartottak részlege. Ez a közeljövőben már meg fog valósulni, bizonyos bv-intézetekben, ahol 60 év feletti fogvatartottak lesznek elhelyezve, önkéntes alapon. Tehát egy különálló körletrész, más fogvatartottaktól elkülönülve” – fogalmazott Teráz Norbert.
 
forrás: infostart.hu