Ellenzéki csörte: az érintett pártok sem értik Kunhalmi kirohanását

2018.01.24 18:36

Kunhalmi Ágnes igencsak indulatosan kritizálta a demokratikus ellenzék egy-két pártját országjárásuk közben. Az MSZP keddi nyíregyházi fórumán az LMP egyéni indulását nyíltan bírálta. És, bár a DK-t nem említette meg, kritikája egy része minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc pártjának szólt. Az érintetteket kérdeztük a kritikákról.

 Ellenzéki csörte: az érintett pártok sem értik Kunhalmi kirohanását

 

Orbánt tartja hatalomban az, akikben nincs hajlandóság az együttműködésre a baloldalon – hangzott el Kunhalmi Ágnestől a keddi nyíregyházi fórumon. Majd nevesítette a zöld pártot: ha az LMP be akarja bizonyítani, hogy lehet más a politika, akkor visszalépnek Mellár Tamás és más pártok esélyesebbnek vélt jelöltjei javára – magyarázta. Ugyan a DK-t nem említette, de nekik is szólt a bírálat, amikor az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy akik a saját pártlistájukra koncentrálnak, azokat szerinte csak az érdekli, hogy frakciót alakíthassanak a parlamentben, persze azt is ellenzékben. Ez a mondat akár még a Momentumra is vonatkozhatna, de később Kunhalmi egy költői kérdéssel egyértelműsítette Gyurcsány Ferenc pártjának kritikáját: vajon kormányváltás nélkül hogyan „akarjuk megszüntetni az ukrán nyugdíjakat és csalásokat?”- utalt a DK által felkarolt témára.
 
„Annyit szeretnék a Kunhalmi Ágnessel kapcsolatban mondani, hogy szerintem az segítené leginkább ma Magyarországon az ellenzéket, ha Kunhalmi Ágnes nem a többi ellenzéki párttal, hanem a kormányoldallal foglalkozna” – nyilatkozta Ungár Péter az atv.hu-nak.
 
A kérdésre, miszerint van-e arra esély, hogy az LMP visszalépjen egy választókörzetben más párt jelöltjének javára, az LMP elnökségi tagja azt mondta: az LMP külön indul a választáson, és nem szeretne a médián keresztül foglalkozni a többi ellenzéki párttal. Kiemelte: „nem veszek részt ebben a játékban, hogy ki kinek szól be, mikor és mit”.
 
Az LMP társelnöke sem a médián keresztül szeretne üzengetni. Hadházy Ákos azt mondta: nem szeretné kommentálni Kunhalmi Ágnest, pláne nem indulatosan. Továbbra is meggyőződése, hogy ha a „szűkülő műsoridőt” ilyen üzengetésre használják, akkor azzal nem fognak új szavazókat meggyőzni. A legfontosabb viszont mégis az szerinte, hogy egy új ország felépítéséről győzzék meg őket.
 
Nem a párt álláspontja volt?
 
A DK szóvivője arról beszélt portálunknak, hogy a szocialista vezető politikusok már jelezték a Demokratikus Koalíciónak, hogy Kunhalmi Ágnes a személyes, és nem a párt álláspontját hangoztatta.
 
Gréczy Zsolt hozzátette: továbbra is a DK és az MSZP közötti megállapodásban látják a kormányváltás zálogát.
 
Arra pedig, hogy visszalépnek-e esetleg Szél Bernadett javára a budakeszi választókerületben, azt felelte: lehet szó az LMP miniszterelnök-jelöltjének támogatásáról, cserébe viszont az LMP-nek is több helyen kellene támogatnia a koordinált jelölteket, legyen szó akár DK-s, akár szocialista jelöltekről.  Hozzátette: erről tárgyalások még nem, de beszélgetések már voltak.
 
atv.hu