Elmaradt a gyilkosság ítélethirdetése – begyógyszerezte magát a vádlott

2016.03.30 14:35

Elmaradt az ítélethirdetés, mert a gyanúsított begyógyszerezte magát a bíróság épületének vécéjében. A biztonsági szolgálat észlelte a történteket, a kábult asszonyt a mentők kórházba szállították, gyomormosásra. A tárgyalást elnapolták.

birosag_masszorgyilok.jpg
 
Védői perbeszéddel folytatta a törvényszék a K. M. E. ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügy tárgyalását szerdán reggel, az ügyben a törvényszék délután 1 órától hirdetett volna határozatot.
 
A vádbeli időpontban a vádlott egy miskolci szépségszalonban dolgozott masszőrként. A vádirati tényállás szerint 2011. augusztus 31-én nézeteltérésbe keveredett a 86 éves sértettel azért, mert masszőri tevékenységet reklámozó táblát helyezett el a társasház bejárati kapujára, és az az újságkihordót akadályozta abban, hogy a sértett napilapját a postaládájába tegye. A nézeteltérés eredményeként a vádlott testszerte bántalmazta a sértettet, a bordáira rátérdelt, taposta, majd egy vékony zsinórszerű eszközt tekert a nyaka köré, és azt megszorította.
Az első fokon eljárt bíróság a vádlottat a vád alól felmentette. A Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította a törvényszéket.
 
Az ítélethirdetés azonban elmaradt, mert a gyanúsított begyógyszerezte magát a bíróság épületének vécéjében. A biztonsági szolgálat észlelte a történteket, a kábult asszonyt kórházba szállították, gyomormosásra. A tárgyalást elnapolták.
 
minap.hu