Előléptették Ujhelyi Istvánt az Európai Parlamentben

2019.11.06 13:05

Az MSZP EP-képviselője a közlekedési és turisztikai bizottság első alelnöke lesz.

 

Az MSZP politikusának kinevezését mindegyik frakció, így a liberálisok, a zöldek és a jobboldali néppárt tagjai is egyhangúan támogatták. A TRAN-bizottság vezetői tisztségeinek újraosztására azért volt szükség, mert a korábbi első alelnök lemondott a pozíciójáról, hogy a szociáldemokrata frakció szakkoordinátori feladatait láthassa el a jövőben. Az így újra megnyílt posztokról a testület tagjai döntöttek és ellenszavazat nélkül Ujhelyi István előléptetését támogatták - olvasható a közleményben.
 
Az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának így először lesz magyar első alelnöke, erre korábban nem volt példa. Az MSZP EP-képviselője az elmúlt öt évben is a TRAN egyik alelnöki tisztségét látta el, míg az előző ciklusban negyedik, most kezdetben a harmadik alelnöki posztot kapta meg.
 
Ujhelyi a szakbizottság döntése után kiemelte, hogy továbbra is a turizmus ügyének képviseletével kíván elsősorban foglalkozni a szakbizottságban. A következő időszak kiemelt céljaival kapcsolatban azt mondta: sürgető feladat a tömegturizmus negatív társadalmi és regionális problémáinak kezelése, ahogyan a fenntartható és ökobarát turizmus kereteinek népszerűsítése is, de hasonlóan kiemelt feladatnak nevezte az általa mentorált ingyenes InterRail-bérlet programjának bővítését és fejlesztését.
 
A turizmus az európai gazdaság harmadik legerősebb ágazata, az Unió GDP-jének több mint tíz százalékát ez a szektor termeli meg és közel huszonhatmillió munkahelyet biztosít Európában. Magyarország jövője és fejlődése szempontjából mind a turizmus, mind pedig a közlekedés kiemelt fontosságú terület
 
- fogalmazott Ujhelyi István.
 
atv.hu