Előválasztás-szervező: Sok mindenre készültünk, de ilyen támadásra nem számítottunk

2021.09.18 16:24

„Sok mindenre készültünk, de ilyen támadásra nem számítottunk”

- mondta Hajdú Gergő, az aHang kampányigazgatója, miután kiderült: csak hétfőn tud folytatódni a szavazás az előválasztás. Az aHang az ellenzéki előválasztás technikai lebonyolításának felelőse.
 
Szavazás szombat reggel Budapesten a Rákóczi téren
 
 
Hamar jöttek a problémák
 
A szavazás szombat reggel indult, aztán hamar félbeszakadt. Internetes szavazásra reggel 6-tól volt lehetőség, és néhány sátor is kinyitott már akkor, de a sátrak többsége csak reggel 8-kor. Az összesen 300 szavazóhelyen az első órákban még rendben mentek a dolgok a szervezők elmondása szerint.
 
Fél 10 körül jelentettek egyre több sátornál problémát, az ott dolgozóknál lévő tabletek hibaüzeneteket jeleztek, és elkezdett leállni az elovalasztas.hu oldal is. Az élő helyszíneken elakadt a szavazás.
 
Először még technikai bővítésről volt szó
 
A szervezők először azt gondolták, hogy náluk van a probléma. Miután délelőtt 10 körül összeült az Országos Előválasztási Bizottság (ennek tagjai az ellenzéki pártok képviselői), az első közlemény még erről szólt:
 
A szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére. Az Országos Előválasztási Bizottság a folyamatok áttekintése során úgy döntött, hogy a megfelelő bővítés és a szavazás zavartalansága érdekében két órára felfüggeszti a szavazást. Ebben az időszakban kerül sor a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére.”
 
Ekkor még azt közölték, déltől folytatódni tud a szavazás.
 
Utána már támadásról
 
Ez nem történt meg, a következő közlemény délután háromnegyed 2-kor érkezett arról, hogy csak hétfő reggel 7-től tud újraindulni a szavazás. Ebben viszont már egészen más indoklás szerepelt.
 
Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét” 
 
- írták. Ekkor tehát már nem arról volt szó, hogy bővíteni kell a technikai erőforrásokat.
 
A Miskolci Centrum Áruház előtti sátornál is szünetelt a szavazás
 
Fotó: Csonka
 
Hajdú Gergő és az előválasztási szervezésben részt vevő momentumus Bedő Dávid is arról beszéltek: IT-szakértők bevonásával a két időpont között világossá vált, hogy nem náluk van a probléma. A túlterhelés akkor is jelentkezett, amikor már egyáltalán nem zajlott szavazás - Bedő szerint ugyanakkor nem egyszerű túlterhelésről van szó, hanem célzott támadásról. Dél körülre már látszott, hogy nem tudják megoldani a szombat délutáni biztonságos folytatást.
 
A második közleményben az szerepel:
 
Az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordozna, ugyanakkor ezeket a kockázatokat egy nap alatt kezelni lehet.”
 
Bedő Dávid elmondása szerint most kifejezetten a kiberbiztonsággal foglalkozó szakértők foglalkoznak azzal, hogy biztonságos legyen a rendszer. Hogy mennyire biztos ezek után a hétfői indulás? Mindketten azt mondták, a szakemberek véleménye szerint addigra el tudnak indulni.
 
Hajdú Gergő szerint egyértelműen látszik, hogy a problémát külső támadás okozta. Hallottunk olyan változatot is, hogy a sátraknál dolgozók csak tegnap este kapták meg a hozzáféréseiket, ezért nem érte őket váratlanul a technikai probléma. Hajdú erre azt mondta: ennek nincs köze a leállást okozó problémához, és attól, hogy valóban voltak, akik csak tegnap tudtak belépni, a rendszer már hamarabb készen állt.
 
Kocsis-Cake Olivo, az Országos Előválasztási Bizottság párbeszédes tagja azt mondta: egyelőre annyit tudnak biztosan mondani, ami a közleményben szerepel, és ha lesznek újabb fejlemények, akkor újabb közleménnyel jelentkeznek. „Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja” - írta a bizottság.
 
A magyar közéletben terheléses támadásról legutóbb az operatív törzs számolt be áprilisban - állításuk szerint emiatt állt le indulása után az oltásregisztrációs oldal.
 
plankog
444.hu