Eltűnt miskolci sírok nyomában

2015.11.01 18:44

Úgy tűnik, néhány nevesebb miskolci sírhelyét örökre elvesztettük.

A keltezés szerint csaknem hatéves az a rendelet, amely a miskolci védett sírokról szól, és előkészítését kétéves munka előzte meg. Dr. Dobrossy István, a levéltár akkori igazgatója – aki a közelmúltban hunyt el – végigjárta a miskolci temetőket, hogy felmérje a védelemre érdemes sírokat. Ennek a kutatómunkának az eredménye lett az az előterjesztés, amelyet végül Fedor Vilmos, akkori alpolgármester nyújtott be a közgyűlés elé. És ő mesélt nekünk arról is, hogy miért is volt szükség erre a rendeletre.

Dr. Dobrossy István, a levéltár elhunyt nyugalmazott igazgatójának búcsúztatása

június 5-én a Mindszenti temetőben

„Azért szerettem volna, ha ez az összeírás elkészül, mert korábban tűntek el sírok. Például Budai Józsefé, aki híres gyümölcsnemesítő volt, vagy éppen a város egyik legnagyobb polgármesterének, Szentpáli Istvánnak a sírját sem találtuk. Mivel már nem voltak utódok, nem volt, aki gondozza, újra megváltsa ezeket, így egyszerűen elvesztek” – mondta Fedor Vilmos, aki szerint a rendelet, azaz egyes sírok védetté nyilvánítása megelőzheti, hogy a jövőben ilyen előforduljon.

Könyv is készült
„Tekinthetjük ezt Miskolc nagy halottainak regisztereként is, hiszen olyan emberek sírhelyei kerülhetnek a rendelet hatálya alá, akik köztiszteletben álltak, tettek a városért.

De a rendelet szerint az a sírhely is védett lehet, amelynek művészeti értéke van. De érdemes megemlítenem az olasz cukrász család, Piváék kriptáját, ami azért lett védett, mert így tisztelegtünk az előtt, hogy megteremtettek egyfajta kultúrát Miskolcon” – emlékezett vissza Fedor Vilmos.

A rendeletben védetté nyilvánított sírokról könyv is készült, jelenleg pedig a város honlapján is megtekinthető a lista. Úgy tudjuk, bárki ajánlhat sírhelyet védetté nyilvánításra, ezt a Miskolci Kegyeleti Bizottság véleményezi, majd a testület mondja ki a végső szót.

boon,hu