EMMI: a cél, hogy minden ötezer főnél népesebb településen szólhasson az élőzene

2019.10.02 16:13

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy minden településen lehessen élőzenét hallgatni hetente legalább egyszer. A kezdeményezés szorosan kapcsolódik a zene világnapjához, amelynek célja, hogy a komolyzenét ne csak a koncerttermekben, de a köztereken, közintézményekben is népszerűsítsék.

Illusztráció: Northfoto
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága a zene világnapján indította el a térzene programot: kedden Szegeden, Békéscsabán, Szombathelyen és Szarvason hangzott fel klasszikus zene közterületeken.
 
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország zenei világhatalom, de mégis eltűnt az utcákról, a közterekről a zene. Az államtitkár szerint a klasszikus zene nem csak a hangversenyekre jegyet váltó közönség műfaja. „Ki kell jönnünk az utcára, a közterekre, le kell porolnunk a zenepavilonjainkat, vissza kell hoznunk a térzenét” – mondta az államtitkár az MTI-nek.
 
Az a cél, hogy minden, ötezer főnél népesebb településen kijelöljenek egy olyan teret, ahol jó találkozni, jó összejönni és jó zenét hallgatni.
 
„Hiszem azt, hogy egy év múlva, ha majd újból találkozunk a zene világnapján, akkor elmondhatjuk: Magyarország egy olyan ország, ahol hetente egyszer mindig valahol felcsendül a muzsika” – fogalmazott az államtitkár.
 
A térzene programban minden, ötezer lakosnál nagyobb városban hétvégenként rendszeresen találkozhatnak majd az emberek a klasszikus zenével a település központjában, a templom előtti téren vagy épp a templomban.
 
A programsorozat nyitóhétvégéjén Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Pécsett, Pásztón, Nagykanizsán, Szombathelyen és Budapesten tartanak szabadtéri koncerteket, az év végéig pedig több mint száz településen hallhat a közönség köztéri koncerteket.
 
mti.hu