Emmi: sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét

2015.04.27 17:30

Évről évre a tervezett infláció mértékével megegyezően növekszik a nyugdíj, így az emeléssel sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára ma Zalaegerszegen, a Zala Megyei Idősügyi Tanács ülésén.

Fűrész Tünde emlékeztetett: a kormány 2010-ben vállalta a nyugdíjak reálértékének megőrzését, amit sikerült megvalósítani. Január elsejétől a tervezett inflációval megegyezően 1,8 százalékos volt a nyugdíjemelés mértéke, ugyanakkor előfordulhat, hogy az infláció ennél is alacsonyabb mértékű lesz - hangsúlyozta.

 

A helyettes államtitkár hozzáfűzte, sikeres volt a kormány "Nők 40" elnevezésű intézkedése is. A program 2011-es bevezetése óta 135 ezer nő élt a lehetőséggel és negyven év munkaviszony után nyugdíjba ment.
Fűrész Tünde beszélt arról is, hogy a nyugdíjas korúak érdekében számos jóléti intézkedés történt, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az idős korosztály mind teljesebb életet tudjon élni. Példaként említette, hogy az Erzsébet-program keretében kedvezményesen tudnak üdülni a nyugdíjasok, de emellett számos szabadidős, kulturális lehetőség van, amelyek helyi szinten és sok esetben kormányzati támogatással valósulnak meg.
   
Kitért arra: folytatják azt a politikát, amely az idősek aktivitását növelheti, és egyben a generációk közötti együttműködést is erősíti. Kormányzati szinten is támogatják az idősek kulturális, szabadidős, önkéntességgel kapcsolatos tevékenységét - tette hozzá.

Az Emmi helyettes államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek ellátásában az államnak, az önkormányzatoknak és a családoknak egyaránt szerepet kell vállalniuk.

mti.hu