Épül a kórházak informatikai hálózata

2015.03.11 05:12

A kórházi informatikai infrastruktúra fejlesztésének folytatására 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Divinyi Zsombor, a márciusban megalakult Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője újságírókkal kedden Siófokon, egy szakmai konferencián.

Az ÁEEK irányításával és konzorciumi partnere, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közreműködésével megvalósuló projekt felelőse hangsúlyozta: az Európai Unió által 70 százalékban, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap által 30 százalékban támogatott program önmagában nem értelmezhető, folytatása egy már lezárult - két ütemben mintegy négy és fél milliárd forint értékű - központi informatikai fejlesztésnek.

Ennek az idén már elindult projektnek a célja, hogy a fekvőbeteg- és járóbeteg-ellátó egészségügyi intézmények a számukra biztosított, összességében mintegy nyolcezer informatikai eszköz, szoftver és licenc segítségével egy virtuális központi térbe csatlakozva egymással is tudjanak kommunikálni - mondta a főosztályvezető.

Hozzátette: a tervek szerint a jövő ősszel lezáruló fejlesztés 198 egészségügyi intézményt, minden hazai kórházat érint.

Az ÁEEK szervezésében kedden kezdődött kétnapos siófoki konferencián a mintegy 350 résztvevőt - a kórházak informatikai szakembereit - a projekt részleteiről és az üzemeltetéssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról tájékoztatják.

mti.hu