Ezrek mondtak fel egy hónap alatt a közigazgatásban

2019.04.10 19:02

Márciusban, egyetlen hónap alatt több mint 2500 központi és területi közigazgatásban dolgozó tisztviselő kérte felmentését a katasztrofális bérhelyzet és a növekvő munkaterhek miatt – tudta meg az Index. A portál információit a Miniszterelnökség is megerősítette, ám állítja, a munkaerő kiesése nem fog fennakadásokat okozni a közigazgatásban.

 
Mint arról beszámoltunk, március elején lépett életbe az ún. közszolgálati rabszolgatörvény, amely a központi és területi közigazgatásban – tehát a minisztériumokban és háttérintézményeikben, valamint a megyei, járási és központi kormányhivatalokban továbbá a nyugdíjfolyósítónál és a Magyar Államkincstárnál dolgozók – munkaterheit növeli.
 
A módosítás értelmében napi 12 és heti 48 órára növekszik a maximálisan kiszabható munkaidő, a félórás ebédszünet már nem számít bele a munkaidőbe, a kivehető alapszabadságok pedig 25-ről 20 napra csökkentek. (A gyerekek után kivehető szabadságok ugyan növekedtek, de ez a gyermektelenek és egy gyermekes szülők esetében nem hoz javulást.)
 
Az új szabályozás hatására átlagosan napi 9 órásra növekszik a munkaidő a teljes közigazgatásban. Az Indexnek név nélkül nyilatkozó egyik kormányhivatali dolgozó úgy értékelte:
 
Ez nem közszolgálat, ez már közrabszolgaság.”
 
A közigazgatásban dolgozó források a portálnak az is elmondták, kafetéria-juttatásaik idén már elmaradtak, a munkaidő növekedése és az alapszabadságok csökkenése pedig azt eredményezi, hogy éves szinten legalább 8 százalékkal csökken a dolgozók fizetése.
 
A közigazgatási dolgozókat május 15-ig kellett tájékoztatni a módosításokról, aki pedig nem fogadta el az új besorolást, az kérhette felmentését végkielégítésért cserében.
 
A kormány által is megerősített 2500-as szám – ennyien kérték márciusban felmentésüket – óriási, a 36 ezres területi közigazgatási dolgozói létszámnak ez nagyjából a hét százaléka.
 
A kormány mégis úgy véli, ez az ügyfelek szempontjából nem fog gondot jelenteni.
 
[M]inden ügyintézés a megszokott rend szerint zajlik, az állampolgárokat tehát ez semmilyen módon nem érinti” – írta a Miniszterelnökség az Indexnek.
 
Mivel a közigazgatásban több éve létszámstop van, nem feltételezhető, hogy kieső munkaerő helyére újak érkeznének, ez pedig tovább növelheti a maradó dolgozók amúgy is nehéz terheit.
 
Az ágazat dolgozóinak egy része, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szervezésében március 14-én egynapos sztrájkot tartott, hogy felhívja a figyelmet a helyzet komolyságára. Következő megmozdulásukra május 1-én kerül sor. A március 14-i sztrájknapról készült videóriportunkat itt nézhetitek meg:
 


 
merce.hu / index.hu